„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Meg kell műteni a zenészt, aki még májusban karambolozott.
Laár András egy taxiban ült, amikor az autó karambolozott. A zenész jobb válla megsérült, a napokban pedig az is kiderült, hogy az ínsérülése miatt nem tudja elkerülni az operációt.
„Egyáltalán nem tudom használni a jobb karomat, egy inget sem tudok egyedül felvenni. Pont az a mozdulat jár számomra elviselhetetlen fájdalommal, ahogy egy gitárt kell a hónom alá fogni” – mondta a Blikknek. Laár András felkötött karral lépett fel a múlt hétvégi Szabadságkoncerten, de gitározni még nem tud.
„Nagy csalódás, hogy közvetlenül a karambol után még sokkal rózsásabb volt a kép. Itthon pihengettem, jegeltem a vállamat, szedtem a gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítményeket, és arra vártam, hogy egy-két hét múlva újra játszhatok. Már tudom, hogy ugyan nem tört el semmim, csak egy ín szakadt el, ezt azonban már csak műtéttel lehet helyreállítani, összecsavarozzák a vállamat” – részletezte a zenész, akinek a sérülése miatt csak egy fellépésről kell lemondania. Mindenesetre pszichésen nehezen viseli a helyzetet.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Egyelőre nincs új időpont.