Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Plácido Domingo, az operavilág egyik legnagyobb sztárja távozott a Los Angeles-i operaháztól. Ezt maga az operaénekes-karmester jelentette be szerdán.
A híres spanyol tenor a sajtóhoz eljuttatott közleményében a döntést azzal indokolta, hogy az elmúlt hónapokban őt ért vádak, amelyek szerint évekkel korábban szexuálisan zaklatott operaénekesnőket és balerinákat, ellehetetlenítették a munkát.
"Olyan légkör alakult ki, amelyben nem lehetek hasznára az operának" – fogalmazott a 78 éves művész, aki nemcsak énekese, hanem hosszú idő óta zenei főigazgatója is volt a kaliforniai operaháznak. Leszögezte, hogy Los Angeles operaházának jobbat tesz, ha lemond a főigazgatói posztról, és visszaadja a szerepeit is.
Plácido Domingo, aki soha nem ismerte el az ellene felhozott vádakat, a múlt héten a New York-i Metropolitan operaháztól vált meg, ugyanezzel az indoklással.
A sztár ellen augusztus óta folynak vizsgálatok, azt követően, hogy az AP amerikai hírügynökség arról adott hírt, hogy kilenc művész még az 1980-as években elkövetett szexuális zaklatással vádolta meg őt.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.