Szabó Győző színész |
„Mióta az eszemet tudtam, éreztem, hogy nekem kevés Nyírbátor. Bár csodálatos hely, nem adhatott teret a kiteljesedésemnek” – mondja a 49 éves színész. Az óvónő édesanya és a cukrász papa kisebbik gyermeke fürkésző kisfiúként emlékszik magára, aki szivacsként szívta magába a tudást. Focizás helyett rajzolt, filmeket nézett, olvasott, sertepertélt a konyhában. „Imádtam paradicsomot befőzni, csigatésztát csinálni.” Mai, rosszfiús karakterét meghazudtolóan színötös bizonyítványokat produkált. „Tizennégy évesen, egy szál bőrönddel érkeztem Budapestre”, ahol előbb a képző- és iparművészeti szakközépbe járt, majd a Képzőművészeti Főiskolára. Grafikus végzettséggel a Tilos az Á-ban volt csapos, ahol Vajdai Vilmossal megalapították a TÁP Színház elődjét, a Tilos az Á Performance Színházat. A Bárka Színház alapítója, Csányi János hívta ki a pult mögül. A Szentivánéji álomban színháztörténeti rekordot írt tízperces nevettető haldoklási jelenetével. A Máté Gábor rendezte egyik főiskolai vizsgaelőadás őrületes sikere miatt került a Katonába, először egy néma szerepre, 1995-től társulati tagnak. „Lehet, hogy még mindig ott ülnék a cserepadon” – amire azért nem került sor, mert kereskedelmi televíziós szereplései miatt menesztették a társulattól. Négy év szabadúszást követően 2008-ban Az ember tragédiája Ádámjával avatta fel a szombathelyi Weöres Sándor Színházat. 2012 óta a Thália Színház tagja. A Valami Amerika menő vállalkozójával szökött szárba a népszerűsége, manapság pedig Stoki, a rend gügye őre A mi kis falunk című sorozatban. Kedvenc időtöltése az utazás, a motorozás és a főzés. Világjáró kalandozásairól néhány éve könyvet is írt. Párjával, Rezes Judit színésznővel, valamint nyolcéves és öt hónapos fiaikkal nemrég költöztek új lakásba Budán. |

HVG: A drogos alfa-hím és az Istent játszó pszichiáter feszül egymásnak a saját könyvéből készülő filmben, a Toxikomában. Kemény meccseket vívott hajdanán Csernus dokival?
Szabó Győző: Elsősorban magammal kellett a csatát megvívni, amíg bevallottam önmagamnak, hogy függő vagyok. Csernus módszerei drasztikusak. Eleinte büszke és pökhendi voltam. Szájkarate folyt közöttünk, ellene mentem a módszereinek, a saját eszközeivel élve „visszavágtam” neki. Kirúgott, aztán visszafogadott. Onnantól kezdve, hogy felismertük, egy pályán focizunk, csak az ellentétes oldalon, barátok lettünk.
HVG: A Valami Amerika idején ultimátumot kapott Herendi Gábortól, hogy akkor kapja meg a szerepet, ha leáll a szerről. A hála kötelez alapon bízta őrá a Toxikoma rendezését?
Sz. Gy.: A tiszta életemet Herendinek, Csernusnak és Zsámbéki Gábornak köszönhetem. De egyikük sem várja el, hogy egy életen át üldözzem őket a hálámmal. Volt egy mágikus együttállás: az egyik színházi sajtótájékoztatón egymás mellé ültettek minket Molnár Áronnal. Megláttam benne a húsz évvel ezelőtti önmagamat. Herendi pedig mindent tudott rólam, a küzdelmeimről. Tudtam, hogy nekik kell megcsinálniuk a filmet.
HVG: A közéleti kiállásban is osztozik Molnár Áronnal?
Sz. Gy.: Magányos utcai harcosként én is kiállok az igazságért, beavatkozom a másokat ért támadások miatt. Ma sem rettenek vissza attól, ha meg kell védeni valakit. De nincs igényem arra, hogy tömegeket mozgassak meg. Pedig képes vagyok arra, hogy átírjak kódokat az emberek fejében. A drogos múltam után mentora voltam egy segélyvonalnak. Felhívhattak bármikor a segítségre szorulók, és sokszor tudtam is segíteni.

HVG: Soha nem nyilvánul meg a szakmáját érintő vagy politikai kérdésekben. Nem akarja, hogy bármelyik oldalra besorolják?
Sz. Gy.: Nem struccpolitikából hallgatok, egyszerűen nem fér bele az életembe. A tíz legfoglalkoztatottabb hazai színész egyike vagyok. De ha arról van szó, üveget fújnék, hordót készítenék, mosogatnék, vagy hajószakácsnak állnék, az biztos, hogy nem halnék éhen, ha egy napon kihúznák a szőnyeget a lábam alól.
HVG: Közelebb került annak a paradoxonnak a megfejtéséhez, hogy szabadságfüggőként mi tartotta tíz évig a kábítószerek fogságában?
Sz. Gy.: Ezt sohasem tudom meg, de szerintem túlmisztifikálják a cucctól függést. Azzal, hogy megírtam a könyvet a drogos éveimről, terápiát gyakoroltam.
HVG: Ha most az életében az állandó pörgés helyettesíti a „cuccot”, az nem éppolyan káros?
Sz. Gy.: Iszonyatos vágy van bennem, hogy minél több mindent megéljek; a siklóernyőzéstől a motorozásig, a lepattant borozóban fröccsözéstől a kifőzdén át az első osztályú étteremig bárhol otthon érzem magam. De hát nem ezért élünk? Megtanultam, hogy elfogadjam az embereket és a helyzeteket olyanoknak, amilyenek. Keveset kérdezek és sokat figyelek.
HVG: Mégsem a bölcs jógi jut sokak eszébe magáról, hanem mogorva, beképzelt, magát az élet császárának gondoló embernek hiszik. Próbált ezen változtatni?
Sz. Gy.: Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. De az jólesik, hogy az esetek többségében az emberek pozitív csalódásként élik meg a találkozásukat velem.
HVG: Az alternatívtól a bulvárig minden műfajban otthonosan mozog. Nem tart az elaprózódás veszélyétől?
Sz. Gy.: Hajt a tudásvágy. Szerettem volna kipróbálni magam a show-bizniszben, a könyvírásban, a rádiós műsorvezetésben, a producerkedésben, a táncban. Most épp az opera műfaját kóstolgatom, talán csak az operett maradt ki.

HVG: Nyilván konfliktusok is adódnak abból, hogy nehezen tudnak lépést tartani a tempójával. Hogyan kezeli a visszás helyzeteket?
Sz. Gy.: Nem szeretem a konfrontatív helyzeteket. Felesleges időpocsékolásnak és veszélyesnek is tartom, mert akár napokig hordozom magamban, ha valaki egyetlen rossz szót is szól. Bármin képes vagyok elérzékenyülni. Elég, ha azt látom, hogy egy szülő csúnyán beszél a gyerekével, vagy rosszul bánnak egy állattal.
HVG: Ön ügyel arra, hogy ne sértsen meg másokat?
Sz. Gy.: Nem teszek rózsaszín tejszínhabot a mondanivalóm mellé, inkább a lényeget fogalmazom meg. Ezt egyesek bántásnak vagy faragatlanságnak érzik. Pedig egyszerűen csak praktikus vagyok.
HVG: Színésznő párjával tartott közös estjüket, a Loveshake címűt afféle párterápiának szánták?
Sz. Gy.: Azzá vált, a próbák óta nincsenek elfojtások, csúsztatások, mindent kimondunk, megbeszélünk. A harcok véget értek, sokkal tisztább a képlet.
HVG: Családi vállalkozásában működtetett piaci éttermében az ázsiai konyhát vegyíti a mediterrán ízekkel. A szűk esztendőkre gondolva ment el a gasztronómia irányába?
Sz. Gy.: Az étterem kreatív kitüremkedése az életemnek. Régi álmom vált valóra azzal, hogy olyasmivel foglalkozom, amiben minden lényeges benne van: a színek, az ízek, az ételek kitalálása, elkészítése, az arányok, a kapcsolattartás az emberekkel.