Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Mucsányi Marianna férje bekerült a Médiatanácsba, ezért le kellett mondani a posztjáról.
Kedden otthagyja a Kossuth rádiót az eddig csatornaigazgató, Mucsányi Marianna, írja a Media1, az információt az érintett is megerősítette a portálnak.
Az MTI azt írta, hogy Siklósi Beatrix az új csatornaigazgató. Siklósit korábban sok kritika érte, mivel rendszeresen holokausztot relativizáló, antiszemita, rasszista, kirekesztő tartalmakat idézett. Korábban a hvg.hu is beszámolt róla, hogy 2003-ban, az Éjjeli Menedék című műsor szerkesztőjeként, meghívta David Irvinget, a holokauszttagadás miatt több országból kitiltott és jogerős börtönbüntetéssel sújtott brit történészt, ami után botrányos körülmények között kellett távoznia a közmédiából. 2007-től Siklósi az Echo TV-ben folytatta az Éjjeli Menedéket, a műsorban Szálasitól vett idézettől sem riadtak vissza. 2014-ben főszerkesztői kinevezést kapott az MTVA Vallási, Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek élére, a hír hallatán a magyarországi történelmi egyházak vezetői közös levélben tiltakoztak.
Máskor is írtunk Siklósiről, például akkor, amikor megosztott az FB-oldalán egy viccet, melyből kiviláglott, hogy akinek nem fehér a bőrszíne és nem keresztény a vallása, az bizony munkakerülő.
Nyíltan rasszista az MTVA főtanácsadója
És még hülye is. Csak szólunk.
A most távozó Mucsányi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság december közepén, kizárólag kormánypárti támogatással megválasztott egyik új tagjának, Szadai Károlynak a felesége, ezért összeférhetetlenség miatt kénytelen volt távozni az állami rádiótól.
Ahogyan a Media1 is emlékeztet rá, a Médiatörvény tiltja, hogy a Médiatanács tagjának közeli hozzátartozója az MTVA munkatársa, pláne vezetője legyen, hiszen így a Médiatanács tagja a közeli hozzátartozó vezette médium, jelen esetben a Kossuth rádió ügyében hozhatna döntéseket. Szadait ennek ellenére választotta meg az Országgyűlés fideszes többsége a grémiumba. Az NMHH korábban azt közölte, hogy az összeférhetetlenség megszüntetésére 30 nap áll rendelkezésre, ez a határidő a napokban járt volna le.
Mucsányi Marianna 2016-ban lett a Kossuth rádió csatornaigazgatója, előtte az MTVA/Kossuth rádió műsorgyártó cégeként dolgozó Média Műhely Kft. tulajdonosa és ügyvezetője volt.
Nyitóképünkön Mucsányi Marianna és Klement Zoltán a Dankó Rádió egyik műsorában.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.