Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Már elfogytak a belépők a zenekar júniusi fellépésére.
„A koncertre jelenleg nincsen elérhető jegy, azonban hozzánk is eljutott a hír, miszerint visszaélések történnek a jegyekkel kapcsolatban
– írta a „Hamis jegyek” című posztjában a belépőket árusító Live Nation Magyarország a Facebookon.
A cég felhívta az érdeklődők figyelmét, hogy csak azokért a belépőkért tud felelősséget vállalni, amelyeket hivatalos forráson keresztül vásároltak meg.
A zenekar június 17-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.