szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Csütörtökön Gulyás Gergely már elmondta a részleteket, de most lett hivatalos a tartalma.

Este megjelent a Magyar Közlönyben a vészhelyzet idejére megváltozatott érettségikről szóló kormányrendelet.

Csütörtökön a kormányszóvivőin Gulyás Gergely már bejelentette, hogy lényegében elfogadta a kormány az egy hete, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár által ismertetett javaslatot, aminek a lényege, hogy csak írásbeli érettségit tesznek idén a diákok, szóbelizni csak kivételes esetben, olyan tárgyakból lehet (például testnevelésből), amit írásban nem lehet megoldani. Előrehozott érettségit sem lehet most letenni, csak azok vizsgázhatnak, akik most fejezik be a 4., 6. évet.

Előrehozott érettségiket idén nem tartanak, de szintemelő érettségit a végzős évfolyamoknak (csak nekik) igen. A rendelet szerint, ha valamely diák eléri az írásbelin a 12 százalékos teljesítményt, de a 25 százalékost nem, akkor szóbeli vizsgát tehet.

A kormánydöntés nagyon sok kérdést és aggályt vet fel a tanárok és igazgatók szerint, erről itt írtunk részletesebben.

Gulyás még beszélt arról, hogy a vizsgák előtt a helyiségeket fertőtlenítik, és igény esetén az érettségizők és a felügyelők maszkot kapnak, a rendeletben erről nincs szó. Abban csak egy, a járványügyi biztonságot érintő kitétel szerepel, az, hogy egy teremben maximum 10 fő írhatja a teszteket, illetve, hogy a másfél méteres távolságot meg kel tartanai a diákok között.

A pénteki Operatív Törzs-tájékoztatón Maruzsa Zoltán köznevelési államtitikár elmondta, hogy ha szükség van, új épületeket is bevonhatnak az érettségi lebonyolításában. Arról is beszélt, hogy az iskolák környékére rendőri felügyeletet kérnek, hogy biztosítsák, ne csoportosuljanak a diákok. Maruzsa itt megerősítette, hogy a vizsgák helyszínseit fertőtlenítik, és maszkot is biztosítanak a diákoknak, tanároknak (de annak viselete nem kötelező). A diákokat nem fogják előzetesen tesztelni a vírusra, hiszen nem lenne rögtön eredménye, így nincs értelme.

Maruzsa bejelentette, hogy ő maga és a megfelelő képzettséggel rendelkező kollégái is kérni fogják, hogy osszák be őket az érettségikre felügyelő tanárnak.

Az érettségi vizsgák május 4-én kezdődnek, nagyjából 2 hét alatt végeznek majd.

(Az érettségi-történet különös eseteiről itt írtunk bővebben.)

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Balla István Élet+Stílus

Megszüntetett vizsga, eltörölt tantárgyak – nem csak vírus formálta át az érettségiket

Volt olyan évfolyam, amelynek egyszerűen eltörölték az érettségijét. Volt olyan, amelyik nem kapott osztályzatot a vizsgára és csak két kötelező tárgyat írtak neki elő. Olyan is volt, amelyiknek az év végi matekjegye került be az érettségi bizonyítványába. Az atipikus érettségik 2020-ban új elemmel gazdagodnak: ezúttal nem csalás, nem politika, hanem a vírus ír történelmet. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár bejelentése szerint csak írásbeli tesztek lennének, a kormány jövő héten dönt.

Windisch Judit Itthon

Kockázatos májusban tartani az érettségit?

Nagyon sok kérdést és aggályt vet fel a májusi érettségi tanárok és igazgatók szerint. Beszéltünk olyannal, aki ebben a helyzetben szélesre tárná az egyetemek kapuját a felvételizők előtt, akik megajánlott jeggyel kerülhetnének be idén. A kormány viszont nem tágít: májusban indul az érettségi.