A Wonder Woman "tarolt" 2021 első hétvégéjének mozis toplistáján.
MTI
Az év első hétvégéjét a Wonder Woman 1984 nyerte az észak-amerikai mozik jegypénztárainál. A szuperhősfilmre 5,5 millió dollárért (1,6 milliárd forint) váltottak jegyet Észak-Amerikában, ami a világjárvány közepette nem tragikus eredmény, azonban távol esik a pandémia előtti kasszasikerek bevételeitől.
A kalandfilm, melyet egyszerre mutatott be a Warner streamingszolgáltatója, az HBO Max és a nyitva tartó filmszínházak, Észak-Amerikában eddig 28,5 millió dollárt, külföldön összesen 118,5 milliót hozott. A produkció mintegy 200 millió dollárból készült, és már be is jelentették, hogy a címszerepet alakító Gal Gadot és Patty Jenkins rendező egy harmadik rész forgatásán is találkoznak, vagyis a stúdió kulcsszerepet szán az amazonok hercegnőjének a DC mozis univerzumában.
Első hétvégéjén 16,7 millió dollár jegyárbevételt hozott össze az észak-amerikai mozikban a legújabb szuperhősfilm, a Wonder Woman 1984 - ezzel ezé a filmé lett a legjobb pandémiás első hétvége. Világszerte ehhez hozzájött még 68,7 millió dollár úgy, hogy a mozik jelentős része a koronavírus-járvány miatt zárva tart (Magyarországon is, a hazai premier jelen állás szerint január végére van belőve, de ez teljesen bizonytalan, a járványhelyzet és a kormány döntéseinek függvénye).
A második helyen végzett Croodék: Egy új kor, mely hatodik hétvégéjén további 2,2 millió dollárt hozott, ezzel amerikai bevétele 34,5 millióra, a nemzetközi piacokkal együtt majdnem 115 millióra nőtt.
A Lionsgate thrillere, a Fatale 700 ezer dolláros jegyárbevételt hozott, ezzel a negyedik helyet szerezte meg, a Focus Ígéretes fiatal nő című krimije ötödik lett 660 ezer dollárral, melyet a bemutatása utáni második hétvégén szerzett.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.