szerző:
Kovács Bálint
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Olyan neveket is találni a kormány által bőkezűen támogatottak listájában, amelyek nem szerepelhetnének rajta. De a kuratóriumban is ülnek olyanok, akiknek a törvény szerint nem lenne szabad, és más súlyos problémák is felmerültek a független, szabadtéri és nemzetiségi színházak Emmi által koordinált támogatási rendszerében.

Megjelent a lista az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő oldalán arról, kik mennyi támogatást kapnak az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) a független, a szabadtéri, a nemzetiségi színházak és a zeneművészeti szervezetek között. A független színházak támogatásának a rendszerét tavaly változtatta meg a kormány úgy, hogy arról még az érintett szervezetek is csak a kiírt pályázatból értesültek: a Fideszben kudarcként értékelt önkormányzati választások után, a főváros és a kormány alkujának részeként a budapesti székhelyű szervezetek egy független kuratóriumhoz kerültek, a vidékiek pedig a kormány által kijelölthöz (noha ebben a szférában valójában semmi jelentősége nincs a székhelynek, saját színházépületek híján). Érvényesült is a jelenlegi politikai klíma papírformája: több ellenzéki város színházi intézményei vagy kormánypártisággal nem vádolható szervezetei feltűnően rosszul jártak. És a tendencia idén is folytatódott.

Mindeközben a most támogatottak között találni olyan szervezeteket, amelyek elvileg nem is kaphattak volna, és a kifizetésekről döntő kuratóriumban is ülnek olyanok, akiket a törvény szerint nem is lett volna szabad felkérni. A szakma egyik fontos fesztiválját pedig a megszűnés szélére sodorta a döntés, amely ellen Alföldi Róbert is felszólalt.

Műsor nincs, csak bűncselekménygyanú

Az idei támogatási listában a legfeltűnőbb rész az, hogy a 30 éves, nemzetközi és országosan elismert fellépőket és sokszor telt háznyi közönséget vonzó, jellemzően a társadalmi problémákra figyelmet irányító előadásokat meghívó Thealter fesztivál szervezőjének, a szegedi MASZK Egyesületnek idén egyetlen forint támogatást sem szavazott meg a kuratórium. A döntés még a tavalyihoz képest is meglepő: a tavalyelőtt még 21,5 milliós támogatásra jogosult egyesület tavaly már csak 7 millió forintot kapott. Hogy egyetlen forintot se kapjanak, és a kuratórium úgy ítélje meg, még a támogatáshoz szükséges minimális pontszámot se érje el a szervezet pályázata, arra 1995 óta egyszer sem volt példa, márpedig a szervezet működésében idén sem történt változás.

Ahogy azt a szervezet „A szőnyeg szélén Egyesületünk” című cikkében is leírja, az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt sem hozta nyilvánosságra, milyen szempontok alapján ítélték ennyire csapnivalónak a pályázatukat; az ügyben a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) közérdekű adatigénylést nyújtott be. A szeged.hu egy podcastben kérdezte az ügyről a fesztiválon korábban többször is fellépő színész-rendezőt, Alföldi Róbertet, aki azt mondta,

egyértelműen ideológiai döntés a kormányzat részéről a támogatás megvonása:

„Ez egy logikus lépés: miért adna a kormány arra pénzt, ami nem azt szajkózza, amit ő elvár? Az, hogy a társadalom vagy a színházi szakma ezt az elmúlt években hagyta, hagytuk, az szerintem sokkal szomorúbb.” Azóta támogatói, szolidaritási gálaestet szerveztek a Thealter megmentéséért Szegeden.

Alföldi Róbert
©

Mindehhez adalék, hogy az ügyre rálátó forrásaink szerint a vidékiekről, a szabadtéri és a nemzetiségi színházakról döntő kuratórium tagjai nem voltak valós döntési helyzetben a támogatások megítélésekor: nem meghozniuk, hanem jóváhagyniuk kellett a döntéseket.

Különösen érdekes az elvitathatatlan szakmai múlttal rendelkező fesztivál hanyagolása annak függvényében, hogy milyen szervezeteket talált támogatásra méltónak a kuratórium. Ott van például a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesületet is, amely a cégadatok szerint kizárólag sporttevékenységet végez, létrejöttének célja pedig többek között lovas oktatás és a lovardák akkreditálása volt; lovas színházi működésnek nem találni nyomát.

A lovas szervezet nem is pályázhatott volna, hiszen sem nem művészi, sem nem közhasznú szervezet, noha ez a pályázás feltétele, mégis megítéltek számukra 15 millió forintot.

Mindezt úgy, hogy a cégadatbázis szerint a szervezet mindössze 2019-ben számolt be bevételről, az pedig 18,5 millió forint volt. A bírósági adatok szerint folyamatban van a szervezettel szemben végrehajtási eljárás is.

Szintén nyert a Nagyvilágban a Magyar Kultúráért Közhasznú Egyesület, amelynek 5 milliós támogatást ítéltek meg annak ellenére, hogy tevékenységének semmi nyoma nincs az interneten, leszámítva egy 2014-es, a tao-támogatásokkal történt visszaéléseket taglaló cikket, amely „bűncselekménygyanúsnak” nevezte, hogy az egyesület 2012-ben 67 milliós jegybevételre hivatkozva 42,9 millió forint tao-támogatást igényelt és kapott, noha valójában abban az évben az összes bevételük 28 millió forint volt.

Annak pedig, hogy az egyesület működésének nyomai nem lelhetőek fel a neten, önmagában kizáró oknak kellene lennie, hiszen épp a fiktív, tao-lenyúlásra létrejött cégek kiszűrése érdekében vezették be az úgynevezett küszöbkritériumokat, azaz hogy a pályázóknak legyen honlapjuk, ahol nyilvánosan követhető a műsoruk és az éves beszámolójuk. Ennek megléte már a pályázati kiírás szerint is kötelező. A hasonló visszaélésekre hivatkozva törölte el a kormány a színházak tao-támogatását is, amellyel egyelőre úgy tűnik, a legrosszabbul nem az ügyeskedők, hanem a – kormánytól is – független színházak jártak.

Szintén ötmilliós támogatást kap az Aktor Produkció Közhasznú Nonprofit Kft., a cég, amelyről a legutolsó elérhető hír, hogy hűtlen kezelés miatt tettek ellenük büntetőfeljelentést, az eggyel korábbi hír pedig, hogy a pécsi önkormányzat vizsgálata súlyos problémákat talált a Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) szervező kft. működésében, például dupla kifizetések gyanúja merült fel, de a vizsgálatban szó volt 60 millió forint kiszámlázásáról is ellenőrizhető teljesítési igazolások nélkül. Azóta nem jött hír arról, hogy a nyomozást megnyugtatóan lezárták volna. Az Aktor támogatásáról egyébként egészen a legközelebbi múltig még a kormánytól független, budapesti kuratórium döntött volna, csakhogy a cégadatok szerint épp a pályázás előtt, március 8-án törölték a budapesti székhelyet, így azóta gárdonyi, azaz vidéki kft.-ről beszélhetünk.

Vidnyánszky embere is gyanúba került a POSZT-pénzek lenyúlása ügyében

Büntetőfeljelentést tett a Zsolnay Negyed vezetője költségvetési csalás gyanúja miatt. Az a cég lehet érintett, amely Szabó Lászlónak, a Magyar Teátrumi Társaság titkárának a résztulajdonában van. UPDATE: Szabó visszautasít minden vádat, "nekem eddig csak pénzembe volt a cég" - mondja.

Megfelel a jogszabályi kötelezettségnek

A problémák már a pályázati eredmények kihirdetése előtt elkezdődtek. A Független Előadó-művészeti Szövetség, a magyar független színházi szféra legfontosabb – a kormányhoz nem köthető – érdekvédelmi ernyőszervezete, amely 49 szervezetet képvisel a pályázók közül, már februárban levélben fordult az államtitkársághoz, elküldve a FESZ hivatalos e-mail-címeit, „tekintettel arra, hogy második éve nem kapjuk meg a minősítéssel nem rendelkező előadó-művészeti szervezetek működési pályázatára javasolt kurátorok névsorát”, pedig az előadó-művészeti törvény szerint erről kötelező a szakmai szervezetekkel egyeztetni.

Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár minderre különös, merészebben fogalmazva cinikusnak is nevezhető választ adott. A hvg.hu birtokába került levélben Latorcai közölte: az erről szóló törvény csak „általános jelleggel rögzíti”, hogy kötelező bevonni a folyamatba az előadó-művészeti szervezetek szakmai érdekképviseleti szervezeteit, konkrét szervezeteket azonban a kormányrendelet nem nevesít, csak azt mondja ki, hogy „nem egy, hanem több érdekképviseleti szervet szükséges felkérni”, azaz „megfelel a jogszabályi kötelezésnek”, ha nem az érintettek teljes körét vonják be a véleményezésbe, csak azokat, amelyek a kormány szerint „az adott területre legnagyobb rálátással és legnagyobb gyakorlattal rendelkeznek”. A levél szerint nyolc ilyen nagy tudású szervezettel egyeztettek, de hogy melyek ezek, azt nem árulták el a FESZ-nek.

Pedig a FESZ igénye a névsor megismerésére nem pusztán elméleti kérdés volt: a szervezet már tavaly is felhívta a figyelmet arra, hogy

a vidékiekről döntő kuratórium névsora törvénysértő.

A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény 9. paragrafusa ugyanis rögzíti: „Nem vehet részt döntéshozóként vagy döntés-előkészítésben közreműködőként az, aki vagy akinek a közeli hozzátartozója a pályázóval munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll.” Bár a kuratórium névsorát azóta sem hozták nyilvánosságra, a hvg.hu értesülései szerint ugyanazokról van szó, akikről tavaly is: Bán Teodóráról, Dósa Zsuzsannáról, Kiss Jánosról, Somogyi-Tóth Dánielről és az új SZFE-n is nagy szerepet kapó Zalán Jánosról.

Bán Teodóra
©
A listából két név biztosra vehető: Bán Teodóráé és Dósa Zsuzsannáé. Azt ugyanis még a nyilvános döntési lista „megjegyzés” rovata is rögzíti, hogy az ő „személyükben érintettség áll fenn” egyes döntésekben: amikor a kuratórium a saját intézményeik támogatásáról döntött. Hogy hogyan kerülhetett be a kuratóriumba olyan tag, aki a törvény szövegével ellentétesen érintett, arra nincs magyarázat.

Dósa Zsuzsanna a Szarvason működő, szlovák nemzetiségi Cervinus Teatrum művészeti igazgatója; ennek ellenére a színház sikerrel pályázott a nemzetiségi színházi kategória (holtversenyben) legmagasabb támogatására, 22 millió forintra.

Szintén pályázott a szabadtéri színházak számára elérhető támogatásra Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője, bár a kuratórium nem szavazott meg támogatást az intézménynek (ami aligha jelenti azt, hogy a kormánynak igen fontos színház, amely a Karácsony és a Fidesz közti alkuk egyik gyújtópontja volt, ne kapna a jövőben valamilyen támogatást).

Kivéreztetésre ítéltetve

Mindehhez képest a teljes átláthatóságra törekvő, döntési folyamatait nyilvánosan elérhető cikkben dokumentáló budapesti kuratórium „csak” súlyos szakmai problémákat nevez meg az említett cikkben. Mint írják, az új rendszer eleve alkalmatlan a valós színházi folyamatos követésére, hiszen teljesen rugalmatlan: az előző évi keretösszeget kell szétosztani, függetlenül attól, hogy esetleg újabb és újabb társulatok alakulnak, mások fejlődnek, nőnek. De arra is alkalmatlan, hogy akár csak kijavítsa az anomáliákat: a pályázati kiírásból eredő tavalyi problémák miatt erre az évre két nagy, valójában budapesti, de eddig az ügyvezető vidéki címére bejegyzett színházi szervezet is átjegyezte a székhelyét Budapestre, hogy az megfeleljen a valóságnak, ami kapásból azt jelenti, hogy több pályázó között kellett elosztani ugyanazt a pénzt.

A kurátorok így arra kérték a minisztériumot, a forráshiány miatt pótolják ki a keretösszeget 45 millió forinttal. Összehasonlításul: a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság nkft.-je 25 millió forint támogatást kapott, tehát szó sincs hatalmas alamizsnáról. (Vidnyánszkyék szervezete bár Budapestre van bejegyezve, a támogatásáról a vidéki kuratórium dönt, ugyanis a kormány indoklás nélkül az ő kezükbe adta a szabadtéri színházakat, a Teátrumi Társaság pedig szervez szabadtéri fesztivált is. Itt valamiért már nem volt fontos a székhely.)

Vidnyánszky Attila
©

A többletforrás mellett azt is kérték, legalább hadd csoportosíthassák a rendelkezésre álló összeget a kategóriák (Színház I. és II, Tánc, Forgalmazói) között. A kormány a többletforrástól elzárkózott, és információink szerint az átcsoportosításra is csak nagy nehezen állt rá. Mindezek miatt a kurátorok ezt a következtetést vonták le:

Így az idén elkerülhetetlenül mészárosmunkát végeztünk. Sokadszorra jelezzük, hogy a terület a színházi szférán belül betöltött szerepéhez és az elvégzett közfeladatok jelentőségéhez képest rendkívül alulfinanszírozott, és a támogatási rendszer újragondolása és drasztikus forrásbővítés nélkül gyakorlatilag kivéreztetésre ítéltetett.

Borítókép: László Lili és Vilmányi Benett a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda Mi és ők című előadásában. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kovács Bálint Kult

Hiába döntött Egerben az ellenzéki önkormányzat, a kormány átnyomta akaratát a színházról

Az önkormányzat döntése ellenére mégis marad a kormánypárti színházigazgató Egerben. A színház ügye modellértékű: bár az új törvény szerint „egyetértésre” van szükség a városvezetés és a kormány között az igazgatók kinevezésekor, most kiderült, az önkormányzatnak nincs szava, hiába az a színház fenntartója.