szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Azt mondja, azért nem, mert "nagyon szereti ezt a gyereket, tehetségesnek tartja és féltette".

Free SZFE
Egyre nagyobb az ellenállás a hallgatók és a tanárok részéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) autonómiájának csorbításával szemben a kormány döntése miatt, miszerint az egyetem alapítványként működhet tovább Vidnyánszky Attila vezetése alatt. Az SZFE körül kialakult szolidaritási mozgalomhoz egyre több világhírű művész csatlakozik, Vidnyánszkyék mégsem tágítanak. Az SZFE-botrány legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti.
Friss cikkek a témában

Rövid interjút adott az Indexnek Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színház évadismertető sajtótájékoztatója után, amelyben a koronavírus utáni színházi nyitásról, az Színház- és Filmművészeti Egyetemről, (SZFE) illetve a Karinthy Színház élére frissen kinevezett Berettyán Nándorról is beszélt.

Arról, hogy milyen tapasztalatai vannak az SZFE nemrég indult felvételijéről, Vidnyánszky elmondta: ő rendezőkkel foglalkozott eddig, mivel rendezőosztályt indít, de a harmadrostánál a színészekhez is becsatlakozik. „Úgy gondolom, az én osztályom meglesz, eddig a mintegy kilencvenegynéhány jelentkezőből tízen maradtak, közülük fogjuk kiválasztani a végső négyet” – mondta.

A Nemzeti Színház igazgatójától, és az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökétől azt is megkérdezték, van-e olyan tanár, akit sajnál, hogy távozott és nem fog tanítani. Erre úgy reagált,

nem ő küldte el őket, ők álltak fel. Nem az ő döntése volt, tehát nem az a kérdés, hogy ő sajnálja-e vagy sem,

de az újból feltett kérdésre, hogy van-e valaki, akit sajnál, azt mondta:

Persze. Minden tudást, minden értéket sajnálok, ami már nincs abban az intézményben, amelyben én is dolgozom.

Az Index azzal kapcsolatban is megkérdezte Vidnyánszkyt, hogy nemrég az egyik tanítványa, Berettyán Nándor kapta meg a Karinthy Színház igazgatói pozícióját. Mint írtuk, az ország legfiatalabb színházigazgatójának sem gazdasági, sem vezetői tapasztalata nincsen. Az Index úgy értesült, és korábban maga Berettyán is azt állította, hogy Vidnyánszky nem javasolta neki, hogy elvállalja a feladatot, az interjúban pedig ő ezt meg is erősítette.

„Igaz, mégpedig azért, mert szeretem ezt a gyereket, nagyon tehetségesnek tartom mint színészt, és féltettem. Tudtam az ambícióiról, már első évfolyamon saját csapatot szervezett, meg is rendezte A walesi bárdokat, vizsgán is bemutattuk. Minden igazolódott, amitől óvtam, és továbbra is féltem őt, mert nem biztos, hogy kész van erre. Ezért javasoltam, hogy gondolja át erősen. De így döntött.”

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:


VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!