Filmsztárok mellett volt főszereplő David Bowie, most kiadják az elveszett filmet

A Bowie főszereplésével készült film nyugatnémet produkció volt, és olyan sztárok játszottak benne, mint Marlene Dietrich és Kim Novak.

  • hvg.hu hvg.hu
Filmsztárok mellett volt főszereplő David Bowie, most kiadják az elveszett filmet

Végre igazán komoly kiadást kap a Just a Gigolo című, 1978-as film, amelynek David Bowie volt a főszereplője. A film bónuszokkal és egy 54 oldalas könyvvel lesz elérhető Nagy-Britanniában és az online áruházakban – írja az NME.

A Just a Gigolo kosztümös film, amelyben David Bowie egy porosz tisztet játszik, aki az I. világháború után tér haza Berlinbe, de mivel semmilyen munkát nem talál, gigolóként helyezkedik el egy bordélyházban, amelynek madámját Marlene Dietrich játssza. Kim Novak pedig Bowie karakterének szeretőjét játssza a politikával is átitatott filmben.

A Just a Gigolo viszont német bemutatója után nagyon hamar eltűnt a mozikból, ugyanis mindenki utálta, a kritikusok és a nézők is. De 1980-ban még Bowie is azt nyilatkozta róla, hogy az alkotói is csalódottak miatta, és ha valahol összefutnak, inkább elnéznek a másik irányba.

A filmet az a David Hemmings rendezte, aki színészként a brit film legendái közé tartozott, ő volt többek közt a Nagyítás vagy Dario Argento Mélyvörös című filmjeinek főszereplője, de a 2000-es Gladiátorban is játszott. Bowie állítólag részben azért vállalta el a szerepet, mert abban Marlene Dietrich is játszott, ám a két sztár a forgatáson végül egyáltalán nem találkozott egymással.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.