Czakó Zsófia 1987-ben született, első kötete 2019-ben jelent meg Nagypénteken nem illik kertészkedni címmel, a nyári pályázaton pedig Szívhang című regénytervével nyert, amely egy terhesség elvesztéséről és annak következményeiről, körülményeiről szól.
Ahogy korábban írtuk, az Alkotótárs ösztöndíj-pályázatra beadott részletben az író egy vidéki kórház nőgyógyászati kórtermében zajló eseményeket és abszurd körülményeit írta le. Abortuszra váró lányok fekszenek egy szobában a spontán vetélőkkel, akik gyászolnak. A folyosó többi szobájában miómás, cisztás és „kipakolt” asszonyok várják a műtétet vagy a gyógyulást, azt, hogy teljen az idő. Egy ilyen kórteremben sokféle embert sodor össze a szél, fiatalokat, időseket, szegényeket és biztosabb anyagi háttérrel rendelkezőket.
Ezek az emberek állnak a történet középpontjában, az ő gondolataik, cselekedeteik, félelmeik. Innen kalandozik el a mesélő a falusi hétköznapokba, ahol él, ahonnan behozták a kórházba. A könyv azt a kérdést is feszegeti, hogy mit jelent egy harmincas, házas nőnek egy gyermek elvesztése, hogyan telnek a hétköznapok – a bevásárlás, a főzés, a rokonlátogatás, az ünnepek – egy helyzetben, amikor a többségi társadalom szerint nincs mit, és nincs kit gyászolni.
Zsófia egyébként most a terhessége nyolcadik hónapjában jár, ez pedig merőben meghatározza a mozgásterét – a karácsonyi készülődést, és a könyvet illetően is.
„Úgy alakult, hogy az idei december arról szól, amiről az adventnek eredetileg szólnia kéne. Igyekszünk kicsit elcsendesedni. Az a tervem, hogy két héten belül minden munkámat befejezem” – mondja az író, aki egy kis, ezerfős Borsod megyei faluban él. Czakó Zsófia szerint ilyen vészterhes időkben, a koronavírus idején nem az a lényeg, hogy ki mit ajándékoz, hanem hogy egyáltalán lehetőséget kapjanak az együttlétre. Ő egyébként minden családtagjának hímzett párnákat és pokrócokat készít, mindenkinek a saját, régi óvodai jelével.
„Januárban szülök, úgyhogy ez a mostani advent ülős, hímzős, csendes lesz. Scrabble-özni szoktunk a férjemmel esténként, azt nagyon élvezem, illetve igyekszem sokat olvasni, felkészülni a gyerekünk érkezésére. Ő az első gyerekünk, de nem az első terhességem" – mondja, és rá is kapcsolódik a kötet készítésének körülményeire.
A Szívhang című kötet egy vetélésről szól, az író számára azonban az volt a legnagyobb kihívás, hogy tartson egy határvonalat: a cselekmény valamennyire ugyan az ő története is, de fontosnak tartja, hogy ne róla szóljon, ne egy önsegítő terápiás kötet legyen a végeredmény, hanem irodalom.
„Igyekszem ellenállni és másfelé vinni a történetet. Azt remélem, jól állok, de aztán mindig megbánom, hogy ezt mondom, mert újraolvasok egy-egy fejezetet, és látom, van még vele munka. Most átadtam a szöveget olvasásra a férjemnek (Gerlóczy Márton, író – a szerk.), és ez nagyban segíti a folyamatot, hiszen így két hétig hozzá sem nyúlok. Ha újra előveszem, friss szemmel tudok ránézni, ráadásul az ő visszajelzése nagyon fontos nekem, mindig ő segítette a munkáimat, szerkesztette a megjelent szövegeimet.”
A Szívhangnak egyébként egy álom volt a kiindulópontja – Zsófia azt álmodta a saját műtéte után, hogy a beavatkozást végző orvos lelöki őt egy szakadékba. „Brutális volt. Elkezdett érdekelni, hogy vajon haragszom-e rá, és ha igen, ezzel a haraggal tudok-e valamit kezdeni. Borzasztóan mélyen megéltem a vetélésemet, nagyon sokat sírtam, visszanézve szerencsésnek tartom, hogy sokáig és mélyen gyászoltam, mert azóta tudok építkezni belőle” – fogalmaz az író, aki terápiás jelleggel kezdett írni a tapasztalatairól, de a pályázatra már egy, a valóságtól némileg elemelt részletet küldött be.
Utána sokkal tudatosabban kezdte el felépíteni, hogy mit szeretne mondani, elkezdett beszélgetni más nőkkel, férfiakkal családokkal a témáról. A témával viszont – főleg úgy, hogy időközben várandós lett – nem foglalkozott volna tovább, ha nem nyeri meg az ösztöndíjat. „Júniusban már tudtam a terhességemről, ráadásul veszélyeztetett státuszba kerültem, ezzel együtt világos volt, hogy a regénytervemmel kell foglalkoznom. Ez eléggé aggasztott nyáron, nem is igazán tudom, minek köszönhető, hogy végül kimondottan élveztem a munkafolyamatot.”
Czakó Zsófi azt reméli, hogy a könyve sokrétű, bátor és őszinte történetet mesél majd el a gyermekvállalás nehézségeiről. „Sok szó esik benne az abortuszról, az abortuszt választó nők a borzalmas helyzetéről, az egészségügyi problémákról. Azt remélem, sikerült úgy hozzányúlnom a témához, hogy ne bántsak meg senkit. Ez nagyon fontos volt nekem, mert a személyes tapasztalatom is az, ha trauma ér valakit, arról általában nem egy ember, hanem inkább egy rendszer tehet.”
A Szívhang kórteremben játszódó jeleneteiben vannak kiskorú lányok, akik abortuszra várnak. Vannak, akik elvesztették, és vannak, akik elvetetik a gyereküket, mégis muszáj valamennyire egymásra hangolódniuk, hiszen el kell tölteniük együtt legalább 24 órát egy kórteremben. „Mindannyian félnek, mindannyian mástól félnek, és ezt mindannyian máshogyan is dolgozzák fel. És mégis: kialakul valamiféle testvériség köztük. A mesélő egy faluból kerül be a kórházba, a faluban sokan abortuszellenesek. Igyekszem több szemszögből is megvizsgálni a helyzetet. Érzékeny témakör, abortusz, vidék, cigányság, félek is tőle, de csak úgy éri meg írni, ha van benne egy kis kockázat” – mondja Czakó Zsófia.
A Szívhang várhatóan a júniusi Margó fesztiválra jelenik meg, de legkésőbb egy éven belül.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
