Háromnegyed órája zajlott Milánóban az az esemény, amelyen Polcz Alaine Asszony a fronton című könyvét mutatták be, amikor a résztvevők közül szót kért egy orosz diplomata, hogy felolvasson egy politikai nyilatkozatot.

Polcz Alaine megrázó életrajzi könyve 1991-ben jelent meg Magyarországon, abban leírja, hogy a második világháborúban milyen borzalmakat követtek el a szovjet katonák a civil lakosság ellen, valamint azt is, hogy őt magát hogyan erőszakolták meg.

A művet idén adta ki Olaszországban a magyar szerzőkre specializálódott milánói Anfora könyvkiadó, amely szerdán a város egyik könyvesboltjában bemutató eseményt is szervezett. Azon jelen volt a kiadóvezető Szilágyi Mónika és a fordító Antonio D’Auria is.

A beszélgetés 47. percében, amikor a fordító a közönséghez fordult, hogy van-e kérdésük, megszólalásra jelentkezett egy öltönyt viselő fiatal férfi, aki az orosz konzulátus képviselőjeként mutatkozott be, a nevét nem említette. A férfi azt mondta, szeretne az Orosz Föderáció nevében kommentárt fűzni a dologhoz. „Olvastunk részleteket ebből a könyvből, és összeírtuk az észrevételeinket, elnézést az esetleges nyelvi tévedésekért” – vezette fel az ezután nyolc percen át zajló felolvasást.

„Sajnos ez a könyv nem tesz kísérletet arra, hogy az európai népek közötti barátságot megteremtse, hogy elmagyarázza a történések okát, és hogy megvédje a jelen és a jövő generációit a múlt hibáitól és a háborútól” – kezdett bele mondandójába a férfi, aki egyébként nyugodtan, udvariasan olvasta fel papírjait.

Azt állította, hogy a könyv elfogult, előítéletes víziót teremt annak érdekében, hogy Oroszországot befeketítsék, és azt is elmondta, hogy az ő kötelessége, hogy történelmi tényeket soroljon fel.

Ezek után pontokba szedve következtek az orosz diplomata érvei, például, hogy miért csak a szovjetek által elkövetett erőszakról ír a könyv és azokról nem, amelyeket a románok követtek el, akik a szovjetek oldalán vettek részt a felszabadításban. Aztán azzal folytatta, hogy a magyaroknak inkább hálásnak kellene lenniük a szovjeteknek, amiért felszabadították az országot a fasiszta agressziótól. Ezután – kiemelve, hogy a háború szörnyű volt, és a civilek elleni erőszakot semmi nem igazolja – felolvasta a magyar hatóságok által az elfoglalt szovjet területeken alkalmazott és a zsidók elleni elnyomó intézkedéseket, és a szovjet területeken a magyarok által civilek ellen elkövetett erőszakos cselekedetek, deportáltak (köztük gyerekek) számát.

Aztán rátért arra, hogy bár most a nyugati és amerikai politikusok szeretik hangoztatni, hogy az ukrán és az orosz két különböző nép lenne, a magyar felszabadításban a 2. és 3. ukrán front vett részt. Ezután még inkább az ukránokra tereli a gyanút, azt állítja ugyanis, hogy a Polcz Alaine által a könyvben idézett egyik mondat („dobre robota”) valójában ukránul van, de régen déli orosz dialektusnak számított, miközben a könyvben az oroszoknak tulajdonítják.

Aztán felemlegeti, hogy Magyarország a hitleri Németország hű szövetségese volt, amellyel tárgyalni sem lehetett, miközben a nemi erőszaktevőket a szovjet hadseregben súlyosan megbüntették. (A könyvben Polcz Alaine maga is felidézi, hogy a szembesítéskor lényegében megmentette az őt megerőszakoló katona életét azzal, hogy nem vallott ellene.)

„Nem vagyunk ez ellen a könyv ellen, de önmagában, a történelmi tényektől elválasztva sajnos csúnya képet fest Oroszországról és az orosz történelemről, és valószínűtlen, hogy ez hozzájáruljon az európai népek közötti barátság fejlődéséhez. A történelem átírásának és az Orosz Föderáció démonizálásának rossz vége lesz” – mondta az ismeretlen diplomata a rendezvényen, majd megköszönte a figyelmet.

„Nekem úgy tűnik, hogy ez a könyv meglehetősen békés, amellett, hogy egy feminista könyv” – mondta válaszul a kiadó vezetője, Szilágyi Mónika, és csatlakozott hozzá a fordító Antonio d’Aura is, aki kiemelte, hogy a könyv egy fejezetében a szerző maga is azt írja, hogy a szovjetek szabadságot akartak, nem vádolja a szovjet katonákat, és nem is támadja az ő történelmi felszabadító szerepüket.

A fordító hozzátette, hogy az eredetileg 1991-ben megjelent könyvet aztán 1998-ban Oroszországban is kiadták, és a fordító (Jurij Guszev) a könyv utószavában bocsánatot kért Polcz Alaine-től. Ezt az utószót egyébként átvették most az olasz kiadásban is. Azt is elmondta, nagyon érdekes volna tudni, hogy az orosz kiadás megjelenésekor a sajtó hogyan fogadta a könyvet, de abban egészen biztos, hogy – ellentétben azzal, amit a diplomata állít – Oroszországot ez a könyv nem démonizálja, de még az orosz katonát sem.

Arról, hogy a katona milyen nyelven beszélt, Antonio d’Aura és a kiadó vezetője elmondja, mivel Polcz a regényben írja le, hogy ő akkor még nem tudott jól oroszul, a fordító maga írta bele egy lábjegyzetbe, hogy Polcz helytelen oroszsággal írja a szavakat, amiket visszaidéz. „Észre is vettük, hogy azok a szavak nem orosz szavak, és ezt oda is írtuk lábjegyzetben” – tette hozzá Szilágyi Mónika.

Az orosz diplomata fenyegetőnek hangzó szavait, miszerint Oroszország démonizálásának rossz vége lesz, a fordító visszautasította. Ennek bizonyítására Antonio d’Aura felolvasta a könyvből azt a részt, ahol a kolozsvári magyarok az oroszokra a románokkal szembeni biztonságuk garanciájaként tekintenek, ennek nyomán a konzulátusi munkatárs maga is elismeri, hogy ott pozitív színben vannak feltüntetve az oroszok.

Az egész esemény videója itt látható, az orosz képviselő 47 perc után kér szót: