Fatális találkozások: a HVG nagy nyári könyvajánlója – 1. rész
Ha a vakációzáshoz, a szobában való hűsöléshez vagy egy hosszú vonatozáshoz keres betűalapú társaságot, van néhány ajánlatunk. Idén is összegyűjtöttük, és megosztjuk az olvasókkal azokat a könyveket, amelyekkel szívesen eltöltenénk a nyarat.
Tom Hanks: Hamarosan a mozikban
Ki más írhatna hitelesen a filmkészítésről, a forgatások világáról, mint egy filmszínész? Igen ám, de Tom Hanks nem valamiféle visszaemlékezést tár elénk, hanem egy fikciós regényt. A járvány alatt, a kényszerű és túl hosszú forgatási szünetekben kapott rá Hanks az írásra, annyira, hogy a regényt már megelőzte egy novelláskötetet is (Különleges karakterek). A Hamarosan a mozikban konkrétan arról szól, hogyan készül el egy lángszórós katonáról szóló akcióhős-film, de valójában hatalmas főhajtás Hanks imádott (eredeti) szakmája, a film előtt. Mert, bár kitalált karakterek kitalált története a regény, azért végig érezzük, hogy minden egyes szereplő, párbeszéd, jelenet mögött ott van az a rengeteg tapasztalat, amit Tom Hanks magába szívott a fél évszázados pályafutása során.
Nem feltétlenül a sztori az, ami miatt érdemes kézbe venni a könyvet, hanem inkább például az abban feltűnő szereplők leírása miatt. Ugyanis Hanks minden főbb szereplőjének szinte kerek, novellaszerű hátteret vázol fel. Ő már csak tudja, hogy egy-egy karakter eljátszásában (itt leírásában) benne kell lennie az illető egész addigi élete történetének, traumáinak, élményeinek, még akkor is, ha látszólag nem kapcsolódik a konkrét történethez. A szereplők mellett pedig mégiscsak a filmkészítés áll a fókuszban, és ennek a világnak a kulisszái mögé látni mindig érdekes. A kötet fülszövegében ki is emelik, hogy „a regény igazi főszereplői a kamera mögött állók: producerek, asszisztensek, technikusok és mindenki, aki részt vesz a filmkészítés őrült, kimerítő, mégis mindennél csodálatosabb folyamatában…”. (B.I.)
Open Books, 488 oldal, 6999 forint, fordította: Dési András György
Takács-Sánta András: Világeleje
Mi lenne, ha a fenntartható életmódra nem egy megszorításokkal és lemondásokkal teli, szigorú önfegyelmen alapuló életvitelként tekintenénk, hanem a szó legnemesebb és legkomplexebb értelmében a jó élet keresésének tartanánk azt? Ehhez ad rövid szellemi muníciót Takács-Sánta András humánökológus, aktivista, az ELTE TáTK docense. Cselekvő reménynek nevezi azt a hozzáállást, amellyel egyéni és a közvetlen közösségünk szintjén képesek vagyunk változtatni a világ alakulásán, dolgozni az ökológiai válság enyhítésén.
A szerző szerint a krízisre háromféle, tipikus reakció létezik, de hosszútávon csak egy válasz a működőképes ezek közül. Van a fatalista reakció: a Föld már menthetetlen, passzívan várjuk a „Mad Max-világ” eljövetelét, legfeljebb arra teszünk erőfeszítéseket, hogy berendezkedjünk a túlélésre. A technooptimista hívek ezzel szemben hisznek abban, hogy az elektromos járművektől vagy a szél- és naperőművektől jobb hely lesz a bolygó. Bíznak a tudományban és a profitorientált vállalkozásokban, hogy azok korszerű és környezetkímélő termékekkel és találmányokkal szépen kihúznak minket a csávából. Csakhogy – írja a szerző – a krízis orvoslásához nem elég ez a fajta a „zöldítés”, mert az nem nyúl hozzá a piaci-fogyasztói társadalom alapstruktúrájához, nem kérdőjelezi meg a mértéktelen fogyasztás és a növekedés kultúráját, márpedig e nélkül nincs valódi változás. Nem a levegőbe beszél. A kutató 25 éve foglalkozik az ökológiai és civilizációs válsággal; az egyetemi katedrán kívül lassan másfél évtizede tart mindenki számára nyitott humánökológia tanfolyamot, és 2008-ban elindította a Kisközösségi Programot is, melynek célja a hazai ökoközösségek nyilvántartása, nyomon követése, működésük segítése. Vagyis elméleti és megalapozott gyakorlati ismerete is van arról, hogyan is lenne érdemes jobban élnünk. (Cs. H.)
Gingko Kiadó, 3990 forint, 143 oldal
Szentesi Éva: A mai naphoz nincsenek emlékeim
A húsba vágó nyersességet olykor szó szerint kell érteni Szentesi Évánál, aki legújabb könyvének a főszereplőjét konkrét és átvitt értelemben is csontig vetkőzteti, hiszen csak így éri meg lemenni az élet mélyére, csak így van tétje a mindennapoknak: a halál árnyékában. Bár a tragédiák végigszántják a főhős testét és lelkét, a nagyon is személyes megélés aktuálissá és univerzálissá tágul: a szövegbe bekúsznak a hírek, közelmúlt sőt a jelen történései, járványostól, putyinostól, lúgos orvosostól, és a rövid bekezdéseken haladva néha úgy érezhetjük, mintha nem is olvasnánk, hanem görgetnénk a könyvet, amely így tökéletesen összekapcsolódik a közösségi médiához alkalmazkodó idegrendszerünkkel – a könyv címe sem véletlenül ismerős a mobilunk képernyőjéről. A női lét a legszemélyesebb síkon bomlik ki, miközben rengeteg ponton kapcsolódik a keretekhez, amelyeket a társadalmi-gazdasági-kulturális elvárások rajzolnak meg, súlyosbítva a közösségi médiás őrülettel és a családi mintázatokkal.
Szentesi Éva új könyve sokszor súlyos olvasmány, vannak oldalak, amelyeknél a legszívesebben talán eltakarnánk a szemünket, mint egy horrorfilmnél, de az önirónia, a sodró életerő, az írói eszközök, amelyekkel azt az érzést kelti az olvasóban, hogy „ez én is lehetnék, ez rólam is szólhatna”, mégis nehezen letehetővé teszik. A drámák, a fájdalmak, a transzgenerációs labirintus áttörhetetlensége és a sorssal folytatott küzdelmek ellenére mégis végig ott van a sorok között egyfajta sztoikus béke és a boldogság, amely úgy szivárog át az olvasóba, mint az infúzió. (V. É.)
Open Books, 221 oldal, 4999 forint
Heikki Aalto-Alanen: A ház egy szerelmi vallomás
„Heikki, szerinted van itthon valami innivaló? Úgy érzem, szükségem lenne egy konyakra” – sóhajtott fel 1994 nyarán Helsinkiben egy nő, amikor rég meghalt szülei házában, a padláson rátalált egy ütött-kopott, poros bőröndre, és belenézett. A nő a híres finn építészházaspár, Aino és Alvar Aalto lánya, Johanna volt, Heikki pedig az az unoka, aki később egy több mint 400 oldalas könyvben meséli el nagyszülei történetét, javarészt levelezéseken és visszaemlékezéseken keresztül. Hogy mi volt a bőröndben, azt nem áruljuk el, maradjon meg az olvasói kíváncsiság.
A ház egy szerelmi vallomás közel sem csak építészet- és dizájntörténeti, de családtörténeti szempontból is különleges, Heikki ugyanis valójában sosem találkozott a nagyanyjával, aki jóval több volt, mint a huszadik század egyik legnagyobb hatású építészének a felesége és egyben legközelebbi munkatársa. A könyv írása közben azonban megismerhette „a maga jogán”, és úgy jellemzi, mint tehetséges és bájos, melegszívű és szeretetre méltó nőt, akit szeretett volna nagymamaként is ismerni. És akinek a munkásságáról, a hatásáról máig méltatlanul kevés szó esik, így ez a könyv egyfajta tisztelgés Aino előtt, sőt, bizonyos értelemben elégtétel is neki. Aaltóék huszonöt évet éltek le együtt, amelyben bőven voltak mélységek és magasságok, közös sikerek és közös küszködések, levélírásra ösztönző távollétek és boldog egymásra találások, a mindennapok csordogálása és nem mellesleg egy világháború. Érdekesség, hogy a könyvben magyar szál is van: egy teljes fejezet szól Moholy-Nagy Lászlóról, a család jóbarátjáról, aki nagy hatással volt a modern építészetről való gondolkodásukra is. (N. N.)
Európa Könyvkiadó, 440 oldal, 9749 forint, fordította: Patat Bence
Bruce Dickinson: Mire való ez a gomb? – Önéletrajz
Sokaknak egydimenziós elképzelése van a metalzenészekről: sokat isznak, szeretik, ha körberajongják őket a csajok, és legnagyobb szellemi teljesítményük, hogy hörögve üvöltik, hogy halál. Na, erre az amúgy is nyilván sztereotipikus képre cáfol rá az Iron Maiden énekese, aki amellett, hogy persze sokat foglalkozik a dalokban a halállal, a sátánnal, és volt idő, hogy sokat ivott és csajozott, de a rock and roll mellett simán elvezet repülőgépeket (konkrétan hivatásos pilóta), továbbá aktív vívó, könyveket ír, cégeket igazgat és világszerte motivációs előadásokat tart. Az Iron Maiden rajongóinak nyilván kötelező olvasmány Bruce Dickinson életrajza, de mindenki másnak is ajánlott.
Érdekes, még ha nem is túl eredeti, ahogy a katonának szánt kis Bruce megküzd a közoktatás szörnyű poklával (és nem az értelmi képességei akadályozzák, hanem a kaszárnyaszerű oktatási rendszer), viszont kifejezetten felüdítő egy olyan világról olvasni, amikor még úgy alakultak a zenekarok, hogy „Szevasz, menő a gitárod, mit hallgatsz?” A kötet azért érdekesebb, mint egy szokásos zenész életrajz, mert Dickinsont egy idő után nem kötötte le a sztárság, a turnék, lemezfelvételek világa. Így talált rá például a vívásra, amit sokáig versenyszerűen űzött, illetve a repülésre, letette a pilótavizsgát, majd egy kis légitársaságot irányított. A zárófejezetben Dickinson arról is beszámol, hogy fej-nyaki daganata volt. „Van programja az elkövetkezendő néhány napra?” – kérdezte az orvos, miután közölte vele a diagnózist. „Mostantól az egyetlen tervem, hogy megszabaduljak ettől, és az egyetlen célom ezt elérni. Ha ez nem jön be, akkor majd kitalálok valami mást” – szólt a válasz. „Az élet túl rövid ahhoz, hogy gyűlöljem a rákot. Úgy döntöttem: hívatlan vendégként kezelem, udvariasan, de határozottan kitessékelem az ajtón.” És hihetetlen tudatossággal, akaraterővel, és persze orvosi segítséggel sikerült legyőznie a betegséget. Először csak a pilótafülkébe ülhetett vissza, később már énekelhetett is. És ezt teszi ma is, szeptemberben indul a világkörüli turnéjuk. (B. I.)
Troubadour Books, 351 oldal, 7999 forint, fordította: Pritz Péter
Anne Sverdrup-Thygeson: Erdők
Az ismeretterjesztést a rácsodálkozással mesterien vegyítő Anne Sverdrup-Thygeson a Terra Insecta, azaz a rovarok csodálatos világa, illetve Az élet szövete után egy másik, lenyűgözően bonyolult és érdekes világot fed fel a legújabb könyvében, amelyet ugyanúgy egyszerre a tudás és a szórakozás terepe. Az erdőkhöz rengeteg szálon kapcsolódunk, és a szerző érdekfeszítő, olykor meghökkentő tényeken keresztül választja szét és mutatja meg ezeket, miközben nem spórolja meg az érzelmeket sem, amivel a könyve tárgyához köti az olvasót. „A legnagyobb és legidősebb élőlények, amelyeket mi, emberek látunk, sokszor a fák” – írja például, rámutatva, hogy ezek a fenséges élőlények generációkat, évtizedeket, évszázadokat köthetnek össze, és egy olyan látószöget nyithatnak meg előttünk, amelyre a rövid emberi életünk nem feltétlenül tesz nyitottá.
Maga a könyv is generációkat köt össze, hiszen a kereteit a szerző ükapjának mintegy kétszáz éves növényhatározója adja, amely azóta családi örökség és kincs lett – a könyv szempontjából pedig viszonyítási alap egy másfajta természetszemlélethez (néhány illusztrációja pedig visszaköszön a könyv lapjain). Anne Sverdrup-Thygeson harminc éve foglalkozik az erdővel, és minden egyes fejezetben visszaköszön a lelkesedése a téma iránt, és ahogy a korábbi könyveiben, ebben is az egyik legfontosabb üzenete, hogy az erdő hatással van ránk, és mi is hatással vagyunk az erdőre. A kiadást nemcsak a kétszáz éves illusztrációk és a színes erdőportrék teszik olvasóbaráttá, hanem az is, hogy a szöveg Patat Bence fordításában szólal meg magyarul. (V. É.)
HVG Könyvek, 352 oldal, 5290 forint, fordította: Patat Bence
Boromisza István: Csengetett, Mylord? univerzum
A nyolcvanas-kilencvenes évek legendás BBC-sorozata kultikus státuszra tett szert a magyar rajongók körében, és nem véletlen, hogy tévécsatornák a mai napig műsorra tűzik. A sorozat sikerének a titkát sokan kutatták, most azonban a néző/rajongó is belevetheti magát a kutatásba, Boromisza István ugyanis olyan kincsestárral vértezi fel a nemrég megjelent enciklopédiájában, amely feltehetően még elkötelezettebbé tesz majd Lord Meldrumék és James Twelvetreesék világa iránt. A szerző nem tudja, és nem is akarja letagadni, hogy maga is rajongó, és ez átüt a könyv minden szócikkén. Márpedig ezeknek a gazdagsága lenyűgöző.
A magyarázó szövegek egyszerre hívnak időutazásra, és osztanak meg történelmi-kulturális tudást, miközben az információkat a sorozat egyes részeihez igazítja a szerző, vagyis a hardcore rajongók nagyon sokat kapnak ettől a történettől, ha az epizódokat a könyvvel a kezükben nézik. A szócikkek elképesztő skálát fednek le a tematikájukat illetően, szólásmondások hátterét, divattörténeti, gasztronómiai érdekességeket, földrajzi adottságokat, és szinte észrevétlenül kapunk kiképzést Nagy-Britannia (és a világ) történelmének egyik meghatározó időszakából, az első világháború után kibontakozó társadalomról. A karbolszappantól a tápiókapudingig, a dadaizmustól az ételliftig, az etoni fiúktól az ecetes sült krumpliig hozza képbe az olvasót az enciklopédia, amely még szélesebbre tárja a tudás kapuját az interaktivitásával, az egyes szócikkek mellett ugyanis QR-kódok visznek tovább a még elmélyültebb tudáshoz. Nemcsak a sorozat, hanem a brit történelem, társadalom és kultúra rajongóinak is hatalmas élmény ezt a könyvet forgatni. (V. É.)
21. Század Kiadó, 351 oldal, 6990 forint
Gimesi Dóra – Rofusz Kinga: Amikor mesélni kezdtek a fák
Ha be lehet vonni a Budapest 150 programsorozatba, azaz a főváros kerek születésnapjának megünneplésébe a gyerekeket, hát azt pontosan úgy kell, ahogy Gimesi Dóra hatéves kortól ajánlott mesekönyve teszi: ugyanannyi bájjal, ötlettel és fantáziával, mint amennyi ismeretterjesztéssel. A mesében a kis Alíz százévesnél is idősebb dédmamája éktelen haragra gerjed, amikor építkezés miatt kivágnak egy százhuszonhárom éves nyárfát – de ha másra nem is, hát arra mindenképp jó a barbár tett, hogy a fa évgyűrűit időgépként használják, és Alizzal együtt elutazzanak a város múltjának egyes pillanataihoz.
Gimesi remekül váltogatja a fiktív családtörténetet az ismeretterjesztéssel, mondjuk az ezredéves vásárról vagy akár a világháborúról, hogy mindig fogyasztható maradjon a történet a kisebbeknek is, ahogy akad olyan keserédes mese is, ahol csak háttér a történelem, az előtérben a szív van. Gimesi bevon olyan érdekes, „kis színes” történeteket is, mint a finoman szólva sem épp rokonműben, a Werckmeister harmóniák című Tarr Béla-filmben (és az alapjául szolgáló Krasznahorkai-regényben) is ábrázolt óriásbálna bemutatása Budapesten. Csak, mint minden részletnek, itt ennek is valami nagyon ötletes, fantáziadús és szeretnivaló befejezése lesz: beszélő bálnák, vágtató körhintalovak és hosszasan trécselő házak népesítik be a könyv lapjait. És Rofusz Kinga csodálatos, szemet gyönyörködtető, önálló képzőművészeti alkotásként is lélegzetelállító, sokszor teljes duplaoldalt kitevő illusztrációi: nem is lehet elképzelni, hogy ennek a könyvnek csak a szövegét ismerjék meg az esti felolvasáskor a gyerekek, ugyanolyan fontos részei a festmények is. (K. B.)
Pagony Kiadó, 2024, 56 oldal, 4490 forint
Ross King: A firenzei könyvkereskedő
„Minden gonosz szülőanyja a tudatlanság. Az írók azonban fényt hoznak a világba, és elűzik a sötétséget” – írta Vespasiano da Bisticci, a kanadai szerző legújabb könyvének a főhőse, akinek a munkásságán keresztül nemcsak a firenzei reneszánsz virágzását látjuk, hanem azt a lebilincselő horizontot is, amelyen át Cicerótól Platónig az ókori óriások bölcsességét átemeltek a korukba, és megőrizték a jövőnek. A Firenze dicsőségét a Brunelleschi kupolája című könyvében már megéneklő King a könyvkereskedő Vespasiano életén keresztül felrajzolja a város nagyon is életszagú mindennapjait, és tiszteleg az írott szó, és az ezt terjesztők emberfeletti erőfeszítései előtt. A helyszín nem véletlen: Firenzében tíz felnőttből hét tudott írni és olvasni, míg Európa más városaiban a 25 százalékot sem érte el az írásbeliség ebben a korban.
A főhős két technológia vízválasztóján alkotott történelmileg is maradandót: egyrészt tökélyre fejlesztette a könyvek általa ismert módját, és a 15. században ő volt a leghozzáértőbb és legbefolyásosabb kéziratkészítő. De mire ezt elérte, a technológiát nemcsak fel-, hanem nagyon gyorsan leváltotta az új találmány, a könyvnyomtatás. A történelmi időutazás mellett a könyv egyik leginkább magával ragadó része az, ahogyan felidézi a könyvkészítői munka fizikai fáradalmait. Minden egyes könyv előállítása testi erőt, türelmet és pontosságot kívánt, Ross King könyvének az igazi hősei éppen ezért nem a nagy humanista gondolkodók, hanem a keményen dolgozó munkások, akik vért izzadva tették hozzáférhetővé ezeket a gondolatokat. (V. É.)
Park Könyvkiadó, 493 oldal, 7999 forint, fordította: Makovecz Benjamin
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
