Hosszú interjút adott az Indexnek a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László, aki többek között kifejtette, mit gondol a párizsi olimpia felzúdulást keltő nyitóünnepségéről, Orbán Viktor „fenegyerekszerepéről”, a Szabadság-szobor talapzatára tervezett keresztről, a talán soha fel nem épülő Új Nemzeti Galériáról és arról, hogy van-e rivalizálás közte és Demeter Szilárd között.

Baán a jelenlegi kulturális minisztert, Csák János utódját, a júliusban hivatalba lépett Hankó Balázst úgy jellemezte, mint aki „csöppet sem szürke személyiség, hanem éles eszű, jó humorú és energikus vezető, akiben megvan a gyógyszerészek precíz és józan »patikamérleg-logikája«. Eddig a felsőoktatásért volt felelős, azt a szférát jól ismeri, és van is respektje”, amit szerinte el fog nyerni a kultúrában is. „Ő most bevallottan el kívánja mélyíteni a tudását ezen a területen, láttam az íróasztalán azt a vaskos dossziét, amit a miniszteri szinten releváns kulturális témákról rakott össze maga számára.”

A legfontosabb kulturális intézmények központosítását kitűző kulturális törvényről azt mondta: úgy került le a napirendről, hogy igazából még nem is volt rajta.

Ez inkább egy alapos előkészítő munka és gondolkodási keret volt a kulturális intézményrendszer struktúrájáról és jogszabályi környezetéről. Csák miniszter úr is mindig azt mondta nekem, amikor jeleztem neki a törvényi koncepcióval kapcsolatos észrevételeimet, hogy van még idő, a koncepciót, annak számos elemét még korántsem tekinti véglegesnek

– állítja. Mint kiderült, Hankó korábban össze is hívta a Nemzeti Kulturális Tanácsot, és rövid határidővel felkérte a tagokat, hogy terjesszék elő, milyen jogszabály-módosításokat tartanak szükségesnek a saját szakágazatukban.

Rátérve az olimpiai megnyitóra, Baán kifejtette, hogy az egész esemény képi világa „a sokszínűségre és a befogadásra hivatkozó woke ideológia apoteózisa kívánt lenni, ami tökéletesen sikerült is neki”. Korábban mi is írtunk arról, hogy az egyik jelenete világszerte óriási vitákat váltott ki, mert sokak szerint az Utolsó vacsorára utalt, pontosabban abból és a kereszténységből űzött gúnyt. Főként katolikusok, keresztény csoportok és konzervatív politikusok ítélték el az ott látottakat. Baán szerint okkal váltott ki ekkora indulatokat az élőkép, még ha a rendező kiinduló inspirációja valószínűleg valóban nem Leonardo ikonikus képe volt, hanem a reneszánsz művészet egyik kedvelt témája, a görög–római panteon szereplőit ábrázoló „istenek lakomája”, bizonyos beállításaiban ugyanakkor határozottan megidézték a leonardói művet.

Igazából az Utolsó vacsora szándékos vagy szándékolatlan beidézésével együtt vagy anélkül is ugyanaz a jelenet üzenete. Ez egy rendkívül alaposan végiggondolt woke manifesztum, vizuális küldetésnyilatkozat, amely az európai kultúra legfontosabb gyökereit jelentő antik és keresztény-zsidó kultúrkör eszményeinek a leváltását hirdeti meg. Azzal, hogy Athéné, Aphrodité, Apolló vagy – akárcsak „véletlen egybeesés” okán – Jézus és az apostolok helyére nőimitátorokat és transzvesztitákat ültet a sokszínűség és az elfogadás jegyében, egyértelmű üzenetet fogalmaz meg: mi új isteneket adunk nektek a régiek helyett

– részletezte Baán.

Még politikusabb vizekre evezve Orbán Viktor is szóba került, akit a főigazgató szerint az utóbbi években többször neveztek az Európai Unió fenegyerekének. Úgy véli, hogy ez „egy tudatos és meggyőződésem szerint szívének kedves szerepválasztás” a miniszterelnök részéről, mert „nagy szabadságot ad neki, hogy olyasmiket mondjon ki, olyan összefüggéseket és lehetőségeket fogalmazzon meg a nemzetközi politikai porondon, amire a többiek így még nem gondoltak, vagy ha igen, akkor azt nem gondolják kimondhatónak. Ráadásul, ez a szerepkör nemcsak hogy megengedi, de meg is kívánja, hogy a miniszterelnök, az európai vezetők szokványos attitűdjével szemben, ne kerülje, hanem keresse a konfliktust.”

Baán szerint ez a fenegyerekstátusz már kötelezi is Orbánt, hogy az Európai Tanácsban „időről időre szembemenjen a fősodorral, aztán váratlanul ajánljon egy nehéz közös ügyben egy briliánsan egyszerű megoldást; legyen kiszámíthatóan kiszámíthatatlan, de közben tartsa meg minden ígéretét; mutassa meg, hogy mit is kellene tenniük, ha igazán jól akarnák végezni a dolgukat. Aztán egy bizalmas beszélgetésben azt is mutassa meg nekik, hogy jobban megérti a személyes politikai dilemmáikat, mint a közvetlen munkatársaik. Szóval nyílik tér a csínyekre, amire a miniszterelnök személy szerint igencsak hajlamos, miközben egy végtelenül logikus, kissingeri elme működik benne, ami pontosan ismeri és érti a hatalmi rendszerek működésének történelmi mintázatait”, összegez, nem fukarkodva a dicsérő szavakkal.

Egy másik aktuális téma, a Gellért-hegyi Szabadság-szoborra tervezett kereszt ügyéről is megkérdezték. „A talapzatra, vagyis egy értelmező felületre, és nem pedig a szoborra elhelyezett kereszt terve pont azt hozta, amire a kormány gondolt. (…) Mindegy, mi lesz a konfliktus kimenetele, a lényeg, hogy minél markánsabban váljanak láthatóvá a különböző álláspontok, az egymással szemben álló érvek és történetek. Pont ennek a megmutatásában érdekelt a kormány, amikor a keresztet – nem pusztán mint szűken vett vallási jelképet, hanem egyben a keresztény kultúrkör és erkölcs szimbólumát – a szabadságot jelképező szobor talapzatán helyezi el. Ez egy érvényes és erős állítás, a ma globális konfliktusaival egybevetve különösképpen, amit természetesen bárki vitathat – de a nyilvános politikai viták esetében nem a vitapartner meggyőzése a lényeges, hanem a vitát figyelőké. Az ő számukra így nemcsak az válik láthatóvá, amit a kormány ezzel a gesztussal állít, hanem az is, hogy ez az állítás, ez a történet támadás alatt áll. S ezt a komplex tapasztalatot majd ki-ki a saját világképe szerint éli és ítéli meg.”

Arról, hogy rivalizál-e Demeter Szilárddal, a hat intézményt magában foglaló közgyűjteményi központ vezetőjével, azt mondta: „Intézményeink fő profiljai között nincs átfedés, nincs miért rivalizálnunk Szilárddal, éppen fordítva, számos ponton tudunk együttműködni a mindennapokban, de a stratégiai célkitűzésekben is. Én magam soha nem vágytam azokra a feladatokra, ami az övé, és tudtommal ez fordítva is így van: egyetlen olyan ügyre nem emlékszem az elmúlt évekből, amelyben ne tudtunk volna egyetértésre jutni.”

Az évek óta csak tervszinten létező, a Városligetben építendő Új Nemzeti Galériáról azt mondta: „Ha elég erős és sokrétűen érvényes egy gondolat, akkor nem szabad föladni az álmainkat. Azt ígértük, hogy létrehozunk egy világszínvonalú épületegyüttest, egy eredeti fényét visszanyerő parkban: nos, ennek egy jelentős része már kész van, és minden eleme visszaigazolja azt, amit mondtunk.” A Liget-projekt „nélkülözhetetlen zárókövének” nevezte a leendő épületet, „amelynek felépítése után miénk lesz a legkomplexebb és legizgalmasabb kulturális negyed Európában, minimum az elkövetkező harminc évre”. Azt, hogy még mindig nem valósult meg, a háború és az ebből fakadó gazdasági nehézségek számlájára írja. „Remélem, 2025-re már lesznek olyan változások a világban, amelynek köszönhetően egy nagyobb költségvetési mozgástér alakul ki, és el tudjuk kezdeni a megvalósítását. Ha igen, akkor 2028-ra elkészülünk vele, s attól kezdve az Új Nemzeti Galériával megkoronázott Liget-projekt egy vitathatatlan, százszázalékos arany névjegy lesz Magyarországról bárhol a világban.”