Egy vérző ország minden gondja a lelkében – a mai propagandisták is megirigyelhetik, ahogy anno a magyar kormányfőről írtak

Harcolhattak volna robotzsaruval Horthy Miklós merénylői ellen száz évvel ezelőtt? A válasz meglepő módon majdnem igen, de ez még semmi. Az 1924 novemberében megjelent lapok meghökkentő híreiből válogattunk, amelyekből kiderül, hogy a vasútra mindig lehetett panaszkodni, a parlamenti zsidózás pedig nem sértett illemet akkoriban. A templomba járó nők kivágott, áttetsző ruhái ellenben igen.











Három fiatal magyar animációs rendező, akire érdemes lesz odafigyelni 

Az első magyar Oscar-díjas animációs rövidfilm, A légy (1980) és a Macskafogó (1986) óta nehéz nem úgy tekinteni az animációra, mint a magyar filmgyártás egyik megkerülhetetlen részére. Hogy mennyire tehetséges animátoraink vannak, azt jól példázza Buda Flóra Anna francia támogatással megvalósult, számos nemzetközi díjat besöprő 27-jének tavalyi sikere. Most pedig rövid időn belül két alkalommal is előtérbe került a műfaj: októberben a Friss Kakas Animációs Filmnapok főszereplője volt a magyar animáció, november végén pedig 22. alkalommal tartják Budapesten az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. Ebből az apropóból mutatunk be három friss magyar animációs rendezőt és munkájukból némi ízelítőt. 





„The Orbáns” a Netflixen és a szinte szadista szerzői tekintet – száguldva szórakoztat Vágvölgyi B. András novelláskötete

35 éve indult a Magyar Narancs első évfolyama, és a lappal az eredetileg amerikai gonzó újságírói stílus hazai meghonosítása. A Narancs egykori főszerkesztője, Vágvölgyi B. András azóta szépíróvá képezte magát. 2023-as novelláskönyvében, az Edith Liebermann semmi kis életében akrobatikus nyelvhasználattal szikrázik a szöveg, feszes sztorikat kergetnek a filmszerű etűdök. A fikció, a tényirodalom és az újságírás aranyháromszögében megjósolhatatlanul mozog a magányos dzsungelharcos szerző. Írásai néhol megtestesítenek hagyományos irodalmi és sajtóműfajokat – másutt csak köszönőviszonyban vannak velük. Tárca, riport, karcolat, hagyományosabb novellák. Gonzó villanások a világról. A különleges mix összeáll, és Vágvölgyi egyre gazdagabb életművébe illeszkedik.


Magyar Péter a politikai sárm iskolapéldája – interjú Sonnevend Júlia amerikai-magyar médiaszociológussal

A sárm, amivel korunk politikusainak egy része él, azt sugallja, hogy „olyan vagyok, mint te, úgy gondolkodom, úgy élek, mint te”, még akkor is, ha ez nincs is így – mondja Sonnevend Júlia. Az amerikai–magyar médiaszociológust a témában írt sikerkönyvéről, Orbán Viktorról, Magyar Péterről, Kim Dzsong Unról és az egyesült államokbeli karrierjéről kérdeztük.