Megvan az év angol szava, és nem az, amitől hangos volt a nyár
A brat abszolút favoritnak tűnt, de csendesen, szerényen beelőzte a demure.
A brat abszolút favoritnak tűnt, de csendesen, szerényen beelőzte a demure.
hvg.hu
Magdi anyus is beugrik majd egy kicsit, hogy nosztalgiázzanak egy jót a párok megmérettetései között.
hvg.hu
"Olyan vagyok, mint Picasso” – üvöltötte a klipforgatáskor Kanye West az áldozat szerint.
hvg.hu
A Kaleo egy egyre kevésbé népszerű műfajt talált fel újra popzeneként, mindezt olyan köntösbe ágyazva, amit az igazán vaskalapos, régi vágású rock és bluesrajongók is könnyen élvezhetnek.
Vörös László
Nemcsak tanulnak és foglalkoznak a beteg gyerekekkel, de azzal, hogy velük vannak a kórházban, a gyógyulásukat is segítik azok a fiatal önkéntesek, vagyis Amigók, akik immáron tíz éve járják ezeket az intézményeket. Az Amigos a gyerekekért Alapítvány megálmodójával és vezetőjével, Forgács-Fábián Sárával, valamint a vállalati adományszervezésért felelős Amigóval, Mikó Annával beszélgettünk az alapítványról, amely nemrég komoly szakmai díjat nyert.
Egészségértés Díj
A világ nem lett jobb hely, de nem lett sokkal rosszabb sem. Mi lenne, ha Észak-Korea atomrakétát indítana el Washington D.C. felé? Hogyan válaszolna az Egyesült Államok? És mit tenne Oroszország? Milyen volt a trendi nő a szocializmusban és mit csinált a híresen bohém cseh író macskája? Miközben egy távolabbi világban megszületett egy nagy színész, egy közelebbiben egy másik. A nagybetűk szerelmesei a HVG szubjektív könyvmustrájában beléphetnek a képzelet és a valóság világába, ahol az információ diktatúrájáról elmélkedő filozófus és a jövőt egy üvegbúrában elképzelő fantaszta ugyanazt gondolja: minden csak a képzelet műve.
HVG
„Egy okos gengszter, aki káoszt teremt.”
hvg.hu
A Nemzeti Filmintézeten kívül eső független filmezés újabb nagy sikere ez.
hvg.hu
Demeter Szilárd ismét mert nagyot álmodni: a fél éve összevont, hat múzeumból álló Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ 2,5-3 milliárd forintot kér fizetésemelésre és 150-200 milliárdot ingatlanfejlesztésre.
Interaktív kiállítás nyílt a zeneszerző otthonában. A Bartók Emlékház új tárlata nem csupán Bartók Béla életét és művészetét mutatja be, hanem bepillantást enged abba a lelki és kulturális térbe, amelyben élt és alkotott.
A Futni mentem forgatókönyvírója korábban olyan filmekben dolgozott, mint a Pappa pia, a Valami Amerika 2. és 3. része, vagy a Csak szex és más semmi.
hvg.hu
A viszonyra Cormac McCarthy halála után derült fény.
hvg.hu
A magyar rendező olyan magyar produkcióval nyert, amiben nem volt hazai támogatás.
hvg.hu
Októberben töltötte be a nyolcvanat Udo Kier, az elmúlt fél évszázad megbízható filmes gonosza, az élő kapocs Bódy Gábor és Lars von Trier, Gus Van Sant és Michael Bay, Madonna és Schwarzenegger, Drakula és a Holdon lakó nácik között. A Palm Springs-i sivatagban élő legendával telefonon beszélgettünk.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel, öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Lackfi Jánosnak most az alábbi készletből kellett ihletet merítenie: láncreakció, dafke, ítéletidő, hóbelevanc, felnégyelős.
hvg360
Önmagával versenyezve kényszerült álnevek használatára a múlt héten elhunyt Nemere István, aki utóbb már szabadult volna közel félszáz alteregójától. A legfőbb írói erénynek az akaraterőt tartó szerző hiába döntött mennyiségi és eladási rekordokat, a szakma sosem fogadta be.