Újabb streamingszolgáltató lát neki a jelszómegosztás korlátozásának
A Max mögött álló Warner Bros. Discovery pénzügyi igazgatója szerint ez lényegében áremelést jelent.
A Max mögött álló Warner Bros. Discovery pénzügyi igazgatója szerint ez lényegében áremelést jelent.
Mi sül ki abból, amikor egy amerikai szexmunkás és egy orosz oligarcha sarjának dorbézolása házasságkötésbe torkollik? Az Anora című mozi új színt hoz a lapdance- és sztriptíztáncos sorsok piacán. Sean Baker Cannes-ban Arany Pálmát nyert filmje már a magyar mozikban is látható.
Még az is lehet, hogy a Skywalker-saga folytatódik.
"Olyan ember lesz az elnök, aki mélységesen gyűlöli a nőket" - mondta a koncertjén.
hvg.hu
Vallási hovatartozástól függetlenül várják a jelentkezőket.
hvg.hu
Első saját rendezésének fogadtatása miatt.
hvg.hu
Új dalt mutatott be WeAreGloria a 2025 februárjában megjelenő, második Ideology című albumáról. Az Energyhez Ofner Gergő készített videót, amelynek mozgásvilágát ismét Cuhorka Emese (A létezés eufóriája, Attax, Radical Relax) álmodta meg. A klip a hvg.hu-n látható először.
hvg.hu
A kanadai bentlakásos iskolákban indián gyerekek ellen több mint száz éven át elkövetett bűnökről szól a Sugarcane című dokumentumfilm. A benne megnyilatkozó túlélők évtizedes traumákat beszélnek ki magukból – az igazság kimondásával együtt pedig a jövőbeli gyógyulás és talán a megbékélés esélye is közelebb kerül.
Clooney volt az, aki visszalépésre szólította fel Bident.
hvg.hu
A DJ-producer kórházban van, adománygyűjtést szerveznek a megsegítésére.
hvg.hu
Amiről nem beszélünk, az nincs – ezt tapasztalta meg Szalontay Tünde, aki érezte, hogy valami nincs rendben, de csak felnőtt fejjel szembesült az igazsággal. Traumáját újra és újra kijátssza magából a Jurányi színpadán a Született: Wágner Emese című monodrámájában.
Ahogy az várható volt Kamala Harris melletti kiállásuk után, számos hollywoodi sztár fejezte ki nemtetszését Donald Trump győzelmével kapcsolatban.
hvg.hu
A már életében legendává vált mexikói művész személyes használati tárgyai – fűzői, csizmái, beszáradt körömlakkjai – között voltak elzárva 50 évig azok a fotográfiák, melyek a művészpárt, családtagjaikat, ismerősöket, háziállatokat, valamint inspirációul szolgáló motívumokat ábrázolnak, és most Budapesten is láthatók.
Bihari Ágnes
A sorozat író-rendezője elárulta, miért kell hogy véget érjen széria a harmadik évad után.
hvg.hu
Szavazza meg, hogy 10 remek épületből melyik kapja a Média Építészeti Díját idén! Furcsamód remek oktatási épületek jutottak be a döntőbe, amelyekkel cuki családi házak és egy nagyon érdekes kolostor versenyez. Kattintsanak bölcsen!
Megszereztük Szarvas József igazgatói pályázatát, amiben számos vicces elem szerepel, de az nem derül ki, hogy mit kezdene a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházzal.
Kedden a Vigadóban adták át a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító címeket.
MTI
Az afáziás színész szerint az emberek félnek, ösztönösen távolodnak tőle.
hvg.hu
Rendhagyó megnyitóval indul november 6-án a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyen ezúttal bárki részt vehet. A szervezők civil szervezetekkel közösen 19 órától köztéri performansszal várják az érdeklődőket a Boráros téren, hogy együtt vállaljanak szolidaritást elnyomott társadalmi csoportokkal, amelyeknek idén is hangot ad a fesztivál. A fesztiválon hat magyar alkotás versenyez, további hat film a fiatal alkotók munkáit bemutató magyar rövidfilmes blokkban kapott helyet. A szervezők azt ígérik, olyan filmeket hoznak, amelyek nyomot hagynak egyedi látásmódjukkal, érzékenységükkel. Ezekből válogattunk.
A francia író százoldalas esszében emlékezik meg Lovecraft sokrétű és megkerülhetetlen, vallásalapítókkal vetekedő kulturális hatásáról.
HVG