hvg.hu: 2005-2006 környékén erős paradigmaváltásnak lehettünk tanúi a civil újságírás és blogolás terén, amelyről ön is számos helyen nyilatkozott. Hogyan változott a helyzet három év alatt, hogyan kapcsolódik most ez a két mozgalom a tömegmédiához?

© Nagy Attila

Richard Sambrook: Tényleg számottevő változás elé néztünk 2005-2006 tájékán. És főként a technológia miatt. A mobiltechnológia révén ugyanis az emberek sokkal könnyebben tudták továbbítani és egyúttal kontrollálni is a képeiket, e-mailjeiket, videóikat. Hirtelen realitás lett a nagyközönség számára, hogy a tömegmédia részesévé váljon, erre pedig korábban egyáltalán nem volt példa. A BBC-nél ezt 2006-ban, a londoni bombarobbantások és a pakisztáni földrengés idején vettük észre - sosem látott mennyiségű hírforrástól kaptunk információkat. A műsorszolgáltatóknak persze fontos feladatuk, hogy meggyőzödjenek ezek valósságáról. Az emberek ugyanis rengeteg hoaxot (átverést) küldenek. Mostanra már kezdünk dűlőre jutni velük, el is várjuk a történetekkel kapcsolatos hitelesebb hozzáállást, van már egyfajta szerkesztői rendszerünk arra, hogy átvizsgáljuk az anyagokat. Éles adásba nem teszünk ki mindent, és a civil újságírás anyagait sem közöljük addig, amíg nem egyeztetünk a hír szerzőjével, és meg nem bizonyosodunk arról, hogy minden rendben van az adott hírrel kapcsolatban. Kezdjük jobban érteni azt, hogy mi szerepe a civil újságírásnak, illetve a médiaszolgáltatóknmak.

hvg.hu: Ezzel párhuzamosan a bloggerek között is észlelhető egyfajta fejlődési trend?

R. S.: A hivatásosabb, szakmaibb hozzáállás csak a bloggerek egy kis részénél figyelhető meg. A legtöbb ember nem így ír, ugyan sokan blogolnak, de csak kevesen emelkednek ki az átlagból. Többségük nem is akar hivatásos újságíró lenni. Nem pénzért dolgoznak, csak benne akarnak lenni a dolgokban, meg akarják osztani anyagaikat, hallatni akarják a hangjukat a médiában. Remek segítségnek bizonyulnak, de megjegyezném, nem fizetünk sem képekért, sem videókért, csak nagyon különleges esetekben, a legtöbb anyagot ingyen kapjuk az emberektől. Ők soha nem is akarták kitúrni posztjaikból a hivatásos újságírókat. Négy különböző folyamatról beszélünk, amelyeknek gyűjtőneveként használjuk a civil újságírás (civil journalism) fogalmát. Az első az élmény megosztása, tanúbizonyságot adunk képen, videón vagy egy e-mailen keresztül, hogy minek voltam szemtanúja. Mi mindig is így dolgoztunk, mindig megkérdeztünk szemtanúkat, felhasználtuk a képeiket. A legalapvetőbb információmegosztásról van szó, csak ez most olyan mértékben történik a Flickr vagy a YouTube jóvoltából is, mint még soha. A legtöbb ember erre gondol, amikor a civil újságírásról beszélünk. A második mozzanat a vélemény megosztása. Ez főként a blogokban figyelhető meg. Mi nagyobb hírekben linkelhetünk is blogokban foglalt véleményekre vagy az ott történő vitákra, ezzel motiválhatjuk az embereket arra, hogy osszák meg másokkal is véleményüket a híradásban.

© Nagy Attila

hvg.hu: Nem feltétlenül békélt meg minden újságíró azzal, ha kijavítják...

R. S.: A jelenség önmagában nem új, mert a számos éve zajló rádiós betelefonálásoktól ez semmiben sem különbözik. Megkérdezzük őket, mit gondolnak egy témáról, és ha tisztázott a két szerep meg a hozzájük köthető hangnem, akkor szerkesztői beleszólásra nincs is szükség. Amúgy egyetértek, az újságírók nem szoktak hozzá ahhoz, hogy megjegyzéseket fűzzenek a munkáikhoz vagy helyesbítsék őket. Először elég defenzívek is voltak, de ha az ember nyitott erre, akkor remek dolgok sülhetnek ki belőle.

A harmadik civil újságírói mozzanat a felfedezés megosztása - új történetek jelennek meg az interneten, blogok adnak hírül olyan eseményeket, amikre a hivatásos újságírók még nem akadtak rá, ez az első forrás, amit felhasználhatnak, ennek kell utánanézniük. A negyedik a networked journalism, a hálózatos megosztású újságírás. Ez a leggazdagabb és legfontosabb területe a civil újságírásnak, egyben ezt is a legnehezebb kifejleszteni. Az amerikai Dan Gilmore, a civil újságírás egyik kiemelkedő alakja például a San José Mercuryben kapott egy rovatot, amelyben a Szilícumvölgyről és az IT-iparról kellett írnia. Gilmore arra jött rá, hogy sokkal kevesebbet tud a témáról olvasóinál, és ezt a helyzetet egyetlen újságíró sem szereti. Megkérdezte magától, hogy miért nem használja inkább olvasói szakértelmét ahhoz, hogy az ő rovata legyen a legjobban értesülve. Elindította a blogját, és arra invitálta az olvasóit, hogy mondják el neki a véleményüket,  miről szeretnének hallani, mit szeretnének hozzáfűzni a témákhoz. Ennek következtében most az övé Amerika egyik legjobban informált cikksorozata. Bármiről is készítünk híradást, mindig lesz valaki az olvasók között, aki többet tud egy témáról. Fontos mozzanat tehát, ha fel tudjuk használni tapasztalataikat és szakértelmüket.

hvg.hu: Hasonlóan a wikik szerkezetéhez.

R. S.: Pontosan. Ez azonban problémát jelent egyes újságíróknak és hírszervezeteknek, a régi hírmodell ugyanis arról szólt, hogy egy forrás van, ami sok embert szólít meg, kapcsold be a híreket hat órákor és elmondjuk, hogy szerintünk mit kell tudnod. Minden így működött régen, a hírfolyam most már inkább egy beszélgetéshez hasonlít, gyakran szoktam mondani ezzel kapcsolatban, hogy már nem mi birtokoljuk a híreket. A hír, mint olyan, már egy publikus dolognak számít, mindenki hozzájárul, mindenki a részese, a tömegmédia gyakorlatilag csak hostolni tudja a beszélgetést, szerkesztői alapelveket tud hozzátenni, amelyek alapján a hírfolyamot ellenőrzik, pontosítják - a hivatásos újságírói munkamódszerek megmaradnak, de már másképpen használjuk azokat, egyfajta partneri kapcsolatban az olvasókkal.

hvg.hu: A YouTube-on tekinthető meg egy videó az ön és Andrew Keen beszélgetéséről, amelynek témája az a régóta húzódó vita, miszerint a bloggerek a végét jelentik a hivatásos újságírásnak. Változott a véleménye ezzel kapcsolatban?

R. S.: Nem igazán. Keen gondolkodásmódja hiába érdekes, hajlamos túlozni, vitapartnerei pedig erőszakosak, miközben nyitottabbnak kéne lenniük. Keen szerint az internetnek köszönhető az amatőr kultusza, az amatőrök a csúcsra törnek, az emberek pedig nem látják már a professzionalizmus előnyeit. Véleményem szerint ez már túlzás. Annyiból azonban igaza van, hogy a hivatásos hozzáállásnak még mindig helye van az online világban. Ami vitapartnereit illeti, nekik arra kellene ráeszmélniük, hogy nem minden jó, ami amatőr forrásból származik. Még mindig szükségünk van a médiamunkások és az újságírók hivatásos képességeire, hogy a beszédfolyam a lehető legértékesebb és legminőségibb maradhasson.

© Nagy Attila

hvg.hu: Milyen projektekkel támogatja a BBC a legjobb bloggeri törekvéseket?

R. S.: Több hasonló kezdeményezésünk volt a múltban. Volt a digitális olvasottság projektünk, amely során történetírási, történetkészítési képességeket tanítottunk. A digital storytelling projektben egyes városokban szerveztünk oktatásokat azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudják az emberek vagy közösségek saját történeteiket elmesélni. Az island blogging során Észak-Skócia legtávolabbi szigeteire látogattunk el, ahol alig van internetkapcsolat, és megtanítottuk az ottaniakat, hogy miként kell blogolni, ennek révén aztán el tudnak kezdeni közösségeket építeni, nem csak elszeparált területek lesznek. Ez kifejezetten gyömölcsözőnek bizonyult, olyan anyagokat gyártottak aztán, amit a skót és a brit mainstream média is átvett. Ez csak egy kisebb példa. Voltak olyan globális programjaink, amelyekben kiválasztottunk egy témát, majd kerestünk ahhoz olyan bloggereket, akik írtak vagy beszéltek róla, és ennek révén olyan embereket kötöttünk össze, akik egyébként sosem beszéltek volna egymással. Így például nigériaiak és tanzániaiak beszéltek egymással az AIDS-ről. Az internet nélkül nemcsak földrajzilag lett volna ez a beszélgetés megvalósíthatlan, hanem kulturálisan is, az AIDS ugyanis sok országban tabu téma. Új módokat sikerül tehát találnunk, amelyek révén az emberek megoszthatják egymással tapasztalataikat.

hvg.hu: Beszéljünk egy kicsit a burst culture fogalmáról. A kifejezés Warren Ellis sci-fi író blogjából ered, gyakorlatilag összefoglalja a médiakutatók többéves vizsgálati eredményeit, amelyek szerint a mai internetezők egyre kevesebbet olvasnak, egyre kisebb adatcsomagokat tudnak és hajlandók megkeresni, begyűjteni, feldolgozni, ennek megfelelően a híreket is máshogyan fogyasztják. Ön ezt hogyan látja, tényleg ennyire túlfeszített, túltöltött fogyasztásról beszélünk?

R. S.: Igen, de két dolgot kell kiemelni. Kérdéses az, hogy hasonló dolgok állnak-e egymással szemben a mérleg két oldalán. Én rengeteget használom például a Twittert, de nem tekintem információforrásnak. Ez egy közösség, ameklynek ismerem a tagjait, véleményt cserélünk. Ez nem sokban különbözik a kocsmai beszélgetéstől. Ennek megfelelően ha fontos és részletes információra van szükségem, nem a Twitterre megyek. Mindemellett nemrégiben nagy port kavart fel egy cikk, amellyel kapcsolatban még én is blogoltam arról, hogy az internethasználat miként módosítja a gondolkodást és az agyi mintázatokat. A vitát Nicholas Carr indította el a The Atlanticben publikált cikkével, amelynek a címe az volt, hogy Is Google Making Us Stupid? (A Google hülyévé tesz?)  Az interneten rengeteg reakció érkezett erre, a konszenzus azonban annyi, hogy a gondolkodásunk változása nem rossz, nem jó, hanem egyszerűen csak más. Én is nehezebben olvasok el egy vastagabb, részletgazdagabb könyvet, mint húsz éve. Lehet, hogy ez már a koromnak köszönhető, de én gyanítom, hogy az agyam már hozzászokott a gyors keresésekhez, a pásztázáshoz - és az az internet használatát elnézve hasznos képességnek bizonyul az elkövetkező évekre, ezt önmagában nem is ítélem el.

hvg.hu: Hogyan néznek ki a jövő blogjai 2015-ben?

R. S.: Amilyen tempóban mozognak most a dolgok, hét év rengeteg idő... Szerintem sokkal videocentrikusabb lesz a net, sokkal több élő tartalommal lesz megspékelve. Pár évvel ezelőtt a net a hosszabb blogbejegyzésekről szólt, faliújság-érzete is volt: kiraktál valamit a netre, az emberek jöttek és megnézték. Ez most is áll még, csak beszélgetésjellege lett mindennek, érződik ez a Twitteren és a videómegosztókon is. Élő lesz egy idő után minden, pedig eddig teljesen statikus volt. Nem tudom, hogy ez 2015-ben mennyire fog érződni, most nagyon is aktív trendnek érzem. Ennek egyik része a hálózat megléte, illetve az, hogy az egyes emberek miként építik ki saját hálózatukat. Az emberekben gazdag network ugyanis egy nagyon értékes és hasznos dolog, ugyanakkor ha egy hálózatba vagy közösségbe kívülről akarjuk beásni magunkat, az igen nehéznek bizonyulhat. Úgyhogy nagyon fontos jelenségnek bizonyul majd, ha tudunk segíteni egyes embereknek, hogy beáshassák magukat az internetnek abba a részébe, ami igazán érdekli őket. Ott van aztán a szemantikus háló, ami nem a szöveges megközelítésen és tartalmon alapul, hanem a metaadatokon és a tageken, az általunk belerakott tartalmak és kategóriák működtetik majd a kereséseket, az alkalmazásokat, a segédprogramokat, amik révén sokkal gazdagabb internetélményt élhetünk át.

© Nagy Attila

hvg.hu: Nem vagyunk azért még annyira közel a szemantikus áttöréshez...

R. S.: Nem is vagyunk annyira messze tőle. Metaháló, szemantikus háló, web 3.0 - akárhogy is hívjuk, véleményem szerint öt év kell csak az áttöréshez. Egy-két aspektusát már így is látjuk, vannak olyan oldalak, amelyek bekérik a tartalmainkat, betaggelik, elrendezik és rengetegféleképpen használják. Ezt a BBC is elkezdte már beépíteni az oldalába, a későbbiekben majd remélhetőleg annyira egyszerűen demonstrálhatjuk, hogy beírunk a keresőbe egy kulcsszót, az oldal pedig a BBC összes, kulcsszóval kapcsolatos anyagát elrendezve tárja elénk.

hvg.hu: Milyen médiaplatformokat fenyeget most az összeomlás veszélye?

R. S.: Most mind azt hisszük, hogy az internet olyan, mint a csapvíz. Nyilván nem így van, olyan platformhalmazról van szó, amelynek igenis összeomolhatnak a darabjai. Láthatjuk, hogyan korlátozzák egyes cégek és kormányok az internetet, nem lehetünk biztosak abban, hogy a jövő internetje hasonlítani fog a maihoz. Az elvek sem maradnak annyira nyitottak, ha nem állunk fel mind és nem indokoljuk meg azt, hogy miért kell megmaradnia a jövőben is ennek a szabadságfoknak.

hvg.hu: Mi a helyzet a nyomtatott médiával?

R. S.: Amerikában éppen válság fenyeget számos újságot és azok üzleti modelljeit. Ott van például a New York Times, amelynek sokkal használhatóbb az online verziója a papírnál, viszont az internetes platform nem járul hozzá a bevételekhez, a kiadó pedig nemrégiben azt nyilatkozta: nem tudják, öt év múlva lesz-e még nyomtatott verziója a New York Times-nak, de ez nem is érdekli egészen addig, amíg az újság túléli ezt a válságot. Amíg az újságírási etika és a módszerek megmaradnak, addig mindegy, milyen platformon élnek meg. A probléma valahol ott rejlik, hogy sokan a print üzleti modelljét akarják egy képernyőn megvalósítani, az emberek pedig még nem állnak készen arra, hogy mindezért fizessenek. A Guardian jelentős összeget fordít éppen az internetes platformra, a szerkesztő pedig azt mondja: most csak az építkezéssel foglakozunk, reméljük, hogy időközben rátalálunk egy üzleti modellre, ami elbírja az egészet. Ez gyakorlatilag puszta vakhit - és mégis, mindezt nagyon sok szervezetnek meg kellene játszania és reménykednie abban, hogy a struktúra működni fog.

Mindenkinek el kellene azon gondolkodnia, hogy miként tud nagyobb olvasó- vagy nézőközönséget toborozni. Az EBU-közgyűlésen pont ez az egyik aktuális témánk a közszolgálati médiumokkal folytatott beszélgetések során. Nincsen rajtunk olyan kereskedelmi nyomás, mint más tartalomszolgáltatókon, ugyanakkor azt hiszem, mi sokkal inkább az értékes tartalmakra koncentrálhatunk. A közszolgálati médiumoknak kifejezetten hangsúlyos szerepe van az internet alakulásában és jövőjében, ők garantálják majd ugyanis azt a minőségi tartalmat, ami egyébként nem feltétlenül jelenne meg az online anyagok között.