Nem lenne háború, ha 2022-ben Trump lett volna az elnök? Nem, mert Putyin már Kijevben lenne – karácsonyi könyvajánló

Új kötet 15 év hallgatás után. Orwell kevésbé ismert regénye, amelyben szintén látnoknak bizonyult. Népszerűsítő történelem Werbőczi István Hármaskönyvének angol fordítójától. 400 oldalas nagymonológ a főhőstől, aki nem is főhős. Egy regény, amelynek József Attila Szabad-ötletek jegyzéke mellett van a helye a polcon. Kedvcsináló karácsonyi olvasni- és ajándékoznivalókról.














Egyszemélyes intézmény – beszélgetés Mucsi Emese kurátorral

A Bródy Sándor utcában működő, néhány négyzetméteres Doxa olyan művészeti csomóponttá vált az elmúlt három évben, ahol hallgatói projektek születnek, német–magyar együttműködések indulnak, és olyan médiumok kapnak helyet, amelyek az alapító Mucsi Emese másik munkahelye, a Capa Központ fotócentrikus közegén kívül mutatkozhatnak be. A magyar képzőművészeti színtér legbefolyásosabb szereplőit számba vevő erősorrendben jelenleg a 42. helyen álló fiatal kurátor szerint a személyesből akkor lesz valódi érték, ha közérdekű jelentést hordoz. A Doxa így lett egyszerre otthon, műhely, intézmény és közösségi labor – ahol még a padlófestés is kurátori gesztussá válik.