Bad Bunny történelmi film főszereplője lesz
A Grammy-díjas előadó hamarosan Edward Norton és Javier Bardem oldalán forradalmárként tűnik fel a mozivásznon.
A Grammy-díjas előadó hamarosan Edward Norton és Javier Bardem oldalán forradalmárként tűnik fel a mozivásznon.
A Days of Ash dalai aktuális témákat dolgoznak fel.
HVG
A Beléd estem című, Valentin-napra időzített, állami támogatás nélkül készült romantikus komédia a Hogyan tudnék élni nélküled nosztalgiafaktorát és a Good Bye, Lenin! alapötletét vegyítve mond el egy jól ismert, könnyed történetet. Mire elég mindez? Kritika.
A magyar rendező Wenders szavaira reflektált, aki a Berlinale zsűrielnökeként arról beszélt, hogy a filmeseknek nem dolga politizálni. „Wim Wenders szerint még egyetlen film sem változtatta meg a világot, Tarr Béla szerint hozzá se kezdjünk egy filmhez, ha nem akarjuk megváltoztatni azt” – írta többek között.
A brit zenekar nagyszabású arénashow-ján több mint négy évtized slágereire bulizhat a közönség.
HVG
Bár az olasz főváros műemlékvédelmi felügyelősége rongálást sejt a történtek mögött, és feljelentést is tett az ügyben, de az is lehet, hogy az utóbbi napok heves esőzései szakították le az agyar egy részét.
MTI
Szigorú, egyenes, őszinte, gyengeségeit beismerő – ilyennek láttatja sok minden más mellett a 100. életévét február 19-én betöltő Kurtág György világhírű zeneszerzőt dokumentumfilmjében Nagy Dénes rendező. A bemutató a Müpában lesz, amely két héten át tartó rendezvénysorozatot rendez Kurtág tiszteletére.
A Berlinale versenyprogramjában hétfőn este mutatják be Mundruczó Kornél At the Sea (A tengernél) című új filmjét, a hatszoros Oscar-jelölt Amy Adamsszel a főszerepben. A Berlinben élő rendezővel beszélgettünk Magyarországról, Amerikáról és Németországról.
A kanadai-amerikai rapper rajongói is küldtek egy üzenetet a kormánynak.
HVG
A sivatagi blues ikonikus zenekara, a Grammy-díjas Tinariwen 2026. április 26-án az Akvárium Klub színpadán lép fel bluesból, rockból és a hagyományos tuareg ritmusokból táplálkozó zenéjükkel.
HVG
Elkészült az Afrika legautentikusabb változata.
Mivel nem ismertem személyesen Maurer Dórát, nem adtam tovább neki egy szép bókot. Most, halálhírét olvasva köszönöm meg neki utólag, hogy cenzúrát nem tűrővé tette egykori könyvemet.
Egy hónapja jelentették be, hogy Lovász László távozik a Bochkor című reggeli műsorból a Retro Rádión, de csak most derült ki, ki lesz a veterán rádiós Bochkor Gábor új műsorvezetőtársa.
HVG
Az én hetem című sorozatunkhoz négy írót kértünk fel, hogy öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Krusovszky Dénesnek az alábbi készletből kellett merítenie: lesipuska, gödrovás, vesztenivaló, terméktelen, hátraszaltó.
Krusovszky Dénes
Azahriah és Krúbi színesítették az estét, de a közönség nélkülük is megőrült Dzsúdlóért, aki megígérte: hamarosan jön az új album. Mentális nehézségeiről is beszélt húszezer rajongója előtt.
„A társadalom nagy részében sajnos irreális prioritást kapott a politika, megelőzi a szeretetet, a családot és az elvégzett munka minőségét” – mondja a 41 éves színész, aki a szabadúszó lét után ősszel a Centrál Színházhoz szerződött, az idei Valentin-napon meg filmbemutatója lesz.
A Mohácson és környékén hagyományos tavaszköszöntő ünnepségsorozatot idén február 12. és február 17. között tartják, a szervezők közel háromezer maskarás felvonulóra, illetve 76 busócsoport érkezésére készültek. A helyszínről jelentkezünk képekkel.
HVG
Hősnői emberhúst esznek, autóval közösülnek, olykor gyilkolnak is, új fimjében azonban a Titán rendezője szelídebb üzemmódba kapcsol. Julia Ducournau ezúttal csak egy gyilkos kórt szabadít az emberiségre. Az Alpha című film a héten kerül a mozikba, a francia botrányfilmessel Párizsban beszélgettünk.
Ukrajnából elmenekült művészek, akik nem csak a háborúval foglalkoznak. Háy János és A csokimikulásos lány. A kantáta nagymesterei a féltékenységről. Art brut művészek, akik nem tanulták a művészetet, de eszméletlenül jó, amit csinálnak. Most ez a kínálat.
HVG