Tetszett a cikk?

Jogerősen helyreigazításra kötelezte a K and H ügyben a Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Nemzet című napilapot abban a sajtó-helyreigazítási perben, amelyet az SZDSZ indított az újság ellen - közölte a párt sajtóosztálya.

"A Fővárosi Ítélőtábla kedden jogerős ítéletével másodfokon is sajtó-helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet" - áll a közleményben, amelyben megjegyzik: "a napilap köteles helyreigazítani azon valótlan állítását, amely szerint az SZDSZ-t bármilyen szál fűzné a K and H Bank körül kirobbant brókerbotrányhoz".



Kárpáti Miklós, a párt jogi képviselője az MTI érdeklődésére elmondta: a Magyar Nemzet egy tavaly szeptember 10-én megjelent cikkének azt az alcímet adta, hogy "SZDSZ-es szál a sikkasztási botrányban". A bíróság álláspontja szerint a cikk tartalma nem igazolta az említett alcímet. (MTI)
Ön is megkapja a ChatGPT látványos funkcióját, már képeket is lehet készíttetni vele

Ön is megkapja a ChatGPT látványos funkcióját, már képeket is lehet készíttetni vele

Hajnal Miklós visszalép, nem indul abban a körzetben, ahol Magyar Péter jelölteti majd magát

Hajnal Miklós visszalép, nem indul abban a körzetben, ahol Magyar Péter jelölteti majd magát

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Dagad a Signal-botrány: Trump levette a kezét Michael Waltzról

Dagad a Signal-botrány: Trump levette a kezét Michael Waltzról