Tetszett a cikk?

Vezérigazgatói és főszerkesztői pozíciójáról is lemondott L. Kelemen Gábor a Színes Bulvár Lap kiadójánál, ahol a stafétabotot a Blikk egykori főszerkesztője vette át - közölte a Kreatív Online.

L. Kelemen Gábor 2001 óta vezette a Híd Rádió Rt.-t, illetve látta el a bulvárlap főszerkesztői teendőit. A társaság tájékoztatása szerint a távozó vezérigazgató kevesebb stresszel járó munkát vállal majd a jövőben. L. Kelemen Gábor egyelőre nem adott arról információt, hogy hol folytatja pályáját. L. Kelemen Gábor a kiadó közleménye szerint nehéz időszakban vezette a kiadót: megjelent a piacon több konkurens lap, és erre az időszakra esett a Ringier és a Híd Rádió közötti hosszadalmas persorozat is, amely a lap nevének és emblémájának a megváltoztatásához vezetett.

A megüresedett pozícióra március elsejétől Pallagi Ferencet, a Blikk korábbi főszerkesztőjét nevezte ki a Híd Rádió.

(Kreatív Online)

Média

Politikai napilapok pártközelben

Az MSZP gazdasági kabinetjének egyik tagja és Puch László pártpénztárnok volt titkárnője lettek a Népszava kiadójának közvetett tulajdonosai. Közös cégük befektetett a Vasárnapi Hírekbe is, s baloldali médiacsoportban gondolkodik.

Sajtó

Milliárdos per előtt a Színes Mai Lap

Egymilliárd forint megfizetésére kötelezné a Színes Mai Lapot kiadó Híd Rádió Rt.-t a Ringier Kiadó vállalat, miután az újság nevének használata több bírósági ítélet szerint is védjegybitorlásnak minősül.

Sajtó

Színes Bulvár Lap néven folytatja a Színes Mai Lap

A Fővárosi Bíróság keddi ítéletében módosításra kötelezte a Színes Mai Lapot, mondván az újság neve a Mai Nap című konkurens lappal azonos csengésű - írta L. Kelemen Gábor, a lapot kiadó Híd Rádió Rt. vezérigazgatója.

MTI Gazdaság

A Ringier az A Pontnak adta el a Magyar Hírlapot

Megvásárolta a Magyar Hírlap kiadói jogait a Ringier Kiadói Kft.-től az A Pont MH Kiadói Kft., amelyben a napilap korábbi munkatársai által alapított cég az egyik tulajdonos - közölte Szombathy Pál főszerkesztő.

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat

Meghajolt Orbán akaratának az MLSZ, kijózanító pofon érheti a szurkolókat