szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Új külsővel és belső struktúrával jelentkezik heteken belül a Magyar Hírlap - közölte Szombathy Pál főszerkesztő.

"Egy viszonylag radikális továbblépésre szavaztunk" - mondta a lap vezetője, hozzátéve, úgy alakítják át az újságot, hogy az olvasó minden rovatot megtalál majd a Magyar Hírlapban. Az átalakult újság március 1-jén vagy 15-én jelentkezik; Szombathy Pál az utóbbi időpontot nevezte valószínűbbnek, nem utolsó sorban a dátum szimbolikus jellege miatt. A főszerkesztő elmondta azt is, egy Magyarországon még újnak számító, a tengerentúlon viszont bevett "intézményt" vezetnek be a közeljövőben a lapnál: ez egy "külső szem" vagy "olvasói ombudsman" lesz; a tisztséget egy egyelőre megnevezni nem kívánt, de a hazai közéletből jól ismert ember tölti majd be.

Tavaly november 23-án jelentették be az ügyletben érintett társaságok, hogy a Magyar Hírlap kiadói jogait a Ringier Kiadói Kft.-től megvásárolta az A Pont MH Kiadói Kft.; másnaptól ismét kapható volt a heteken át szünetelő újság. Doktor Ferenc, az Adoc-Interprint Kft. ügyvezető igazgatója akkor elmondta: az Adoc-semic Kiadói Kft. 26 százalékos, az Adoc-Interprint Kft. egy nagyobb résszel, a Magyar Hírlap munkatársai által alkotott tulajdonosi társaság pedig 16 százalékkal részesül a napilapból. Mint hozzátette, a jelenlegi tulajdonlás átmeneti állapot, két szakmai befektetővel is előrehaladott tárgyalásokat folytat.

MTI Gazdaság

A Ringier az A Pontnak adta el a Magyar Hírlapot

Megvásárolta a Magyar Hírlap kiadói jogait a Ringier Kiadói Kft.-től az A Pont MH Kiadói Kft., amelyben a napilap korábbi munkatársai által alapított cég az egyik tulajdonos - közölte Szombathy Pál főszerkesztő.

Sajtó

Vesztegzár a Magyar Hírlapnál

A Ringier kiadó szigorú biztonsági ellenőrzést vezetett be a szerkesztőségben, az újságírók személyi holmijaikat is csak a lapigazgató engedélyével vihetik ki az épületből - tudta meg a hvg.hu.

Karrier

Szombathy Pál a Magyar Hírlap főszerkesztője péntektől

Szombathy Pál személyében új főszerkesztő irányítja péntektől a Magyar Hírlapot - tájékoztatta csütörtökön a Magyar Hírlap Rt. az MTI-t. Az eddigi főszerkesztő, Kocsi Ilona felkérést kapott a lap Szerkesztőségi Bizottságának létrehozására és a bizottság elnöki szerepének betöltésére.

Cégvilág

Újra Magyar Hírlap.

"Több mint százmillió forintért" megvásárolta a Tóth Kamilla, Csillag István korábbi gazdasági miniszter volt...

Itthon

Nyilvántartásba vették a Hírlap utódját

A volt Magyar Hírlap munkatársai által készített új napilapot a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) vette lajstromba. A tárca egyúttal bejegyezte az Európai Hírlap című időszaki lapot is.

Itthon

A Magyar Hírlap végleg lehúzza a rolót

A tulajdonos Ringier Kiadó Kft. már egy ideje értékesíteni kívánta az évi 250 milliós veszteséggel működő napilapot, de a jelek szerint a potenciális vevőkkel eredménytelenül zárult a tárgyalás. A szerkesztőséget úgy tájékoztatták, egy hétig még megjelenhet a lap.

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Az MTI Rogán Antal szankcionálásáról nem, csak Gulyás és Szijjártó reakciójáról számolt be

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Több mint 30 delfin pusztult el az oroszországi olajszennyezés miatt

Több mint 30 delfin pusztult el az oroszországi olajszennyezés miatt

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak