szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Fővárosi Bíróság (FB) ma első fokon elutasította Csányi Sándornak, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatójának a HVG című hetilap ellen egy tavaly márciusi cikk miatt indított személyiségi jogi pert.

A bankár szerint a hetilap újságírója, Csabai Károly a 2005 márciusában megjelent, „Fecseg a felszín” című cikkében valótlan tényeket állított vele, illetve üzleti ügyeivel kapcsolatban. A cikkben a szerző többek közt azt írta, hogy olajipari berkekben Csányi Sándort sejtik a Rotary Rt. közvetett amerikai offshore gazdája mögött, s a fúrócég 10 milliárd forint körüli éves árbevételének zöme a Csányi által alelnökölt Mol Rt. megrendeléseiből származik.

Az OTP-vezér szerint az írásban megfogalmazott híresztelések befolyásolták üzleti ügyeit, ezért eltiltást kért a további jogsértéstől, valamint 750 ezer forint nem vagyoni kártérítést is.

Az FB Csányi Sándort és a HVG újságíróját is beidézte, ám csak Csabai Károly jelent meg.

Hét nap

AZ ÖSZTÖNZÖTT CSÁNYI

Hétfőn piaci áron 3 milliárd forint értékű részvénycsomaggal gyarapodott Csányi Sándornak, az OTP Bank Nyrt.

MTI Gazdaság

Csányi és az OTP étvágyáról ír az FT

Csányi Sándor, az OTP Bank vezérigazgatója lépésről lépésre halad azon régóta dédelgetett célja felé, hogy a szélesebb európai piacon is megvesse a lábát, a vásárlási láz miatt azonban elemzők most már azt találgatják, hogy az OTP nem terjeszkedik-e túl gyorsan – áll a Financial Times (FT) elemzésében.

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Marabu Féknyúz: Tuk-tuk

Adókedvezményekkel és a jogállam megerősítésével készülnek a hagyományos német pártok az AfD és Musk megfékezésére

Adókedvezményekkel és a jogállam megerősítésével készülnek a hagyományos német pártok az AfD és Musk megfékezésére

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását

A MÁV elaludta Románia schengeni csatlakozását