szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Somogy Megyei Bíróság felmentette az emberölési kísérlet vádja alól azt a 26 éves férfit, aki álmában összeszurkálta sógorát. A 26 éves férfi azt állítja, hogy nem emlékszik az egész esetre, alvajáró.

Magyarországon még nem nagyon fordult elő, hogy valaki arra hivatkozott volna, hogy alvajárás közben bántalmazott súlyosan valakit. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában számos ilyen történetet lehet olvasni és az interneten fellelhetők a bírósági ítéletek is.

Egy dokumentumfilm - amely az alvajárásos erőszakos cselekményekről szól - konkrét példát hoz az életből, mégpedig Kenneth Parks esetét: a filmben rekonstruálták a történteket, s a szakértők mondták el véleményeiket az alvajárás tudatállapotáról. Parks este lefeküdt aludni, majd az éjszaka folyamán felkelt, felöltözött, kocsijával kiállt a garázsból, megtett az autóval néhány mérföldet, majd késsel összeszurkálta szeretett apósát és anyósát, akik a sérülésekbe belehaltak. Ezután a hazavezetett, lezuhanyzott, majd visszafeküdt aludni.

Bővebben a JogIQ blog legfrisebb bejegyzésében.

Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász: Félek, hogy ez az év az USA hanyatlásának kezdetét hozza

Daron Acemoglu Nobel-díjas közgazdász: Félek, hogy ez az év az USA hanyatlásának kezdetét hozza

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

Egy majom miatt maradt áram nélkül 22 millió ember Srí Lankán

A Hamász felfüggeszti az izraeli túszok szabadon engedését

A Hamász felfüggeszti az izraeli túszok szabadon engedését