És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Bizonyára nem sokan gondolták volna, hogy a legnagyobb retorikai harc a Fidesz és a Jobbik között lesz majd a választási kampányban - olvasható Török Gábor blogján.
A legtöbben arra voksoltak volna, hogy a legnagyobb harc ilyen téren a már megszokott páros, az MSZP és a Fidesz között fog lezajlani, de nem így történik, mint látható. Bár az is elmondható, hogy a Fidesz-MSZP páros hozza a kötelezőt, lényegesen nem olyan erős negatív kampányt folytatnak, mint négy vagy nyolc évvel ezelőtt. A Fidesz és a Jobbik közötti retorikai küzdelem, illetve a két párt egymáshoz való viszonya a tavalyi európai parlamenti választások után változott meg gyökeresen. A Fidesz-közeli lapok egyre keményebben bírálják a Jobbik előtérben lévő politikusait, amire persze a Jobbik részéről is megvan a válasz, hiszen azzal akarják magukra a figyelmet felhívni, hogy a Fideszt hiteltelennek állítják be - véli Török Gábor politológus.
A további elemzéshez látogasson el a blogra és olvassa el a bejegyzést.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.