szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A pénzügyi válság idején sikk lett temetni a kapitalizmust – nemcsak Keynes, de Marx is divatba jött világszerte. Kína példája, vagyis az állami diktatúra által kontrollált piacgazdaság sikere tovább erősítette ezt a hitet. Most azonban éppen a túlköltekező államok csődjét látjuk Európa-szerte, a kínai csoda pedig sokkal törékenyebb, mint gondolnánk – olvasható a Geopoly blogon.

A válságok a kapitalizmustól függetlenül is az emberi történelem szerves részei voltak. Kultúránként eltérő a válságok megítélése. A kínaiak – akik sosem éltek át kapitalista válságot, de sok ezer éves kulturális tudatuk számon tart számos polgárháborúkkal és anarchiával terhelt időszakot – két karakter kombinációjával jelölik a válság szót: veszély és lehetőség. A keleti psziché egyébként sokkal kevésbé okkereső és lineáris, mint a nyugati, részben ez is az oka annak, hogy a nyugati kultúrában alakult ki a világgazdaság ciklusossága – írja a blog írója. A teljes elemzést elolvashatja a Geopoly blogon.
hvg.hu Napi merítés

Obama: kell az új nemzetbiztonsági stratégia

Az Obama-kormányzat a minap fogadta el első nemzetbiztonsági stratégiáját, amely nemcsak az Egyesült Államok geopolitikáját határozza majd meg, de jelentős mértékben a globális világrend alakulását is - olvasható a Geopoly blogon.

hvg.hu Napi merítés

Egyetlen nyilatkozat elég volt ahhoz, hogy a német államfő lemondjon

A borzalmas történelmi teher miatt a német polgárok és a német politikai elit számára a hadsereg és a hadviselés kérdése a mai napig szinte tabunak számít. Köhler államfő megpróbált beszélni erről, de egyetlen nyilatkozat elég volt ahhoz, hogy lemondani kényszerüljön - írja a Geopoly blog szerzője.

hvg.hu Napi merítés

Euró: egy ország nélküli pénz nem életképes

Egy periférikus, gazdasági és politikai szempontból is jelentéktelen ország csődje elég volt ahhoz, hogy végre mindenki számára világos legyen: egy ország nélküli pénz nem életképes. Az Európai Unió megpróbálta a politikai unió nélküli monetáris uniót létrehozni, de kiderült: vagy mindkettő kell, vagy egyik sem – véli a Geopoly blog szerzője.

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond