szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kormány bejelentette, hogy a bankok után a telekommunikációs cégeket, az energiaszektort és a kereskedelmi láncokat is három évre szóló extraadóval tervezi terhelni, miközben novembertől jövő év végégig leállítják a magánnyugdíj-pénztárakba való utalásokat. De a siker nem garantált - írja Török Gábor politológus.

A kormány több szempontból is nagyon nehéz helyzetben van. Az egyik oldalon cselekvésre (azaz megszorításra) ösztönzi a költségvetés helyzete, illetve az unióval szemben vállalt és a magyar közvélemény előtt is kőbe vésett hiányszám. A másik oldalon viszont cselekvési terét korlátozzák azok a súlyos mondatok, amelyekkel korábban elutasított mindenféle megszorítást, és ellenzett minden olyan politikai lépést, amely "az emberektől vesz el" (ráadásul közben jelentős adócsökkentést helyezett kilátásba).

A Fidesznek tudnia kell: hitelessége súlyosan sérülhet, ha a választók számára nyilvánvalóvá válik, hogy maga is rálépett a megszorítások útjára. Ebben a csapdahelyzetben Orbán Viktor olyan politikai megoldást választott, amely első ránézésre mindkét célnak megfelel: jelentős bevételhez juttatja a költségvetést, ugyanakkor a megszorítások közvetlenül nem az embereket érintik - véli a politológus. De a siker garantált? Látogasson el Török Gábor blogjára, és megtudhatja a politikai elemző véleményét.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: csak Miskolc és Szeged nem lesz a Fideszé?

A Fidesz esélyes lehet arra, hogy szinte egypártrendszert hozzon létre az önkormányzatokban, ami politikai értelemben eddig nem tapasztalt helyzetet teremthet. Budapest egy-két kerületén kívül a nagyvárosokat figyelve talán csak Miskolc és Szeged polgármesteri versenye látszik kétesélyesnek - olvasható Török Gábor blogján.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: visszaemlékezés a tévéostromra

2006 őszén, amikor a rendőrök elhagyták az MTV épületét, a bent tartózkodók úgy érezték, hogy cserben hagyták őket. Török Gábor politológus az események idején az MTV székházában tartózkodott, így blogján visszaemlékezik az akkor történtekre.

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Míg a paksi erőműre várunk, egy Paksnak beillő erőmű zümmög a házaink tetején, és épp csúcsra pörgeti a szikrázó idő

Míg a paksi erőműre várunk, egy Paksnak beillő erőmű zümmög a házaink tetején, és épp csúcsra pörgeti a szikrázó idő

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Kivonult a Tisza Párt a Fővárosi Közgyűlés üléséről

Letartóztatták Supermant

Letartóztatták Supermant