szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Josep Guardiola három ok miatt félt a szerda esti BL-meccstől: nem igazán ismerik az ellenfelet, jól felkészült együttessel lesz dolguk, és kiváló játékosállománya van a dán csapatnak.

Azok után, hogy az elmúlt napokban a legtöbb szó a klubon belül zajló átvilágítási ügyekről esett, Guardiola egy sajtótájékoztató keretében figyelmeztette a szurkolókat (és talán saját játékosait is), hogy nem szabad lebecsülni a dán együttest, akikkel a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában csapott össze a Barcelona. Így fogalmazott a tréner: "Számomra ez tűnik az idény második legnehezebb meccsének. Sok ehhez hasonló meccset éltem már meg, úgyhogy higgyék el, nem udvariasságból mondom, hogy óvatosnak kell lennünk velük" - olvasható az FC Barcelona Noticias blogon. Guardiola teljes nyilatkozatát a blogon olvashatja el.
hvg.hu Sport

"Már nincs mentség a Barcelona játékára"

Az FC Barcelona az utóbbi évek egyik legrosszabb rajtját produkálta, hat mérkőzés után jelenleg a negyedik a tabellán. Erre már az edző sem tud magyarázatot – írja a csapattal rendszeresen foglalkozó blog.

hvg.hu Sport

"Lehet, hogy a Barcelona idén nem nyer semmit"

Josep Guardiola, az FC Barcelona vezetőedzője nem ideges a gyenge rajt miatt, de minden játékost figyelemeztetett: ha ez így megy tovább, idén nem lesznek sikercsapat. Az FC Barcelona Noticias jegyzete.

hvg.hu Sport

Ibrahimovic ügynöke milliókat húzott le a Barcáról

Carmine "Mino" Raiola, Zlatan Ibrahimović ügynöke euro milliókat keresett a Barcelona csapatán annak ellenére, hogy a svéd egy év után, kvalitásaihoz képest meglehetősen korán távozott a katalán csapatból.

hvg.hu Napi merítés

Barcás Rooneyról pusmognak az újságírók

Az angol csatár jövőre akár az FC Barcelonánál is kiköthet, mivel angol források szerint a katalán klub szivesen látná őt soraiban, ha úgy dönt, hogy elhagyja a Manchester Unitedet - olvasható a Barcelona blogon.

A konzervatívok favoritjaként mutatja be Erdő Pétert a New York Times a pápaválasztás előtt

A konzervatívok favoritjaként mutatja be Erdő Pétert a New York Times a pápaválasztás előtt

Van, aki kalandor, van, aki rohamoz, van, aki ráér – így tanulhatja el az írás csínját-bínját J. K. Rowlingtól és Stephen Kingtől

Van, aki kalandor, van, aki rohamoz, van, aki ráér – így tanulhatja el az írás csínját-bínját J. K. Rowlingtól és Stephen Kingtől

A rekordbírság után jön csak a java: a füstgyertyázó ellenzékiek ellen egy eljárás megszűnt, de egy komolyabb most pörög fel igazán

A rekordbírság után jön csak a java: a füstgyertyázó ellenzékiek ellen egy eljárás megszűnt, de egy komolyabb most pörög fel igazán

Ruhaszobrok, uszályok és fekete dandyk: így vonult fel a Met-gálán a celebvilág

Ruhaszobrok, uszályok és fekete dandyk: így vonult fel a Met-gálán a celebvilág