szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A néhány nappal ezelőtti statisztikai világnap alkalmából a Látens iszákos blog szerzője összegyűjtött néhány alkoholizálással kapcsolatos statisztikai adatot.

A statisztikai sorokból például kiolvasható, hogy Magyarország az alkoholfogyasztás terén a negyedik helyen áll Európában. A 60-as évektől a 90-es évek közepéig sörből, borból és tömény italokból csaknem ugyanannyit fogyasztottunk el, bár az elmondható, hogy a 70-es évek közepén megemelkedett az alkoholfogyasztás Magyarországon. Ha további érdekes statisztikai adatokra kíváncsi, látogasson el a Látens iszákos blogra.
MTI Gazdaság

Az egészségügyért adóztatnák a cigarettát

Az alkohol és a cigaretta jövedéki adójának 10-15 százalékos növeléséből teremtene többletforrásokat az egészségügy számára a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága - írta a Népszabadság szerdán.

MTI Plázs

Kis alkohollal elkerülhető a szívhalál

Kisebb eséllyel fejezik be életüket hirtelen szívhalál következtében azok a nők, akik rendszeresen, de mértékletesen fogyasztanak alkoholt, mint azok, akik vagy egy kortyot sem isznak, vagy kemény alkoholisták. A világ egyik legnagyobb orvosi vizsgálatának eredményeit a Heart Rhythm októberi száma közölte.

MTI Hírek

Szívgyulladást kaphat, aki gyorsan lerészegedik

Rövid idő alatt, hirtelen sok alkohol elfogyasztása átmeneti gyulladást okoz a szívben, aminek hosszú távú következményeit egyelőre megjósolni sem lehet. Német kutatók sok vodka megivásának hatását vizsgálták az egyik legkorszerűbb szívvizsgáló módszer alkalmazásával, egészséges önkénteseken.

MTI Plázs

Alkohollal az alkoholizmus ellen

A gyorsan, kevés italtól spiccessé váló emberek olyan génváltozatot hordoznak, amely egy agyi alkohollebontó enzim termelődését módosítja - idézte amerikai kutatók megállapítását szerdán a BBC hírportálja.

Bombatámadás történt egy afgán lányiskolánál, legalább húszan meghaltak

Bombatámadás történt egy afgán lányiskolánál, legalább húszan meghaltak

Karácsony lekövérezte Orbánt, aztán bocsánatot kért

Karácsony lekövérezte Orbánt, aztán bocsánatot kért

1,6 milliárdos támogatásból forgatnak filmet Hadik András huszártisztről

1,6 milliárdos támogatásból forgatnak filmet Hadik András huszártisztről