szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kunok és jászok jogállása a múltban olyan erős volt, mintha valamiféle sajátos nemesség lett volna. De miért? A Történelem mindenkinek blog ennek járt utána legfrissebb bejegyzésében.

Természetesen nem volt nemesség, ugyanakkor való igaz, hogy egyedi, a szabad királyi városok polgáraiéhoz mérhető, hasonlítható jogállás volt ez, melynek részleteit járja körbe a blog. Azt, hogy mik voltak e jogállás alapjai, kezdetei, a következő posztban pedig azt, miként alakult át az elmúlt évszázadok során azzá, ami a Redemptióban (1745) részt vevők számára az elkövetkező 100 évben kétségtelen jelentős gazdasági előnyökkel járt. Nagy leleplezés nem lesz, hiszen jelentős irodalma van, sok tanulmány a neten is elérhető, mégis a kun és jász leszármazottakban, elszármazottakban erősödő tájékozatlanságot érezni.

A kunok, jászok XIII. századi beköltözésük óta olyan hadi érdemeket szereztek, amelyek valósan igazolták azt az elvárást, amely a mongolokkal szemben, az ő harcmodorukat ismerő, ellenük egy esedékes támadás esetén jól használható katonai segédnépként számolt velük. IV. Béla tehát felismerte a lehetőséget, s időben, helyesen döntött. Már a betelepülésükkor, az ún. kői egyezményben megkapták a vendégnépeket illető kedvezményeket, azaz részleges adókedvezményt kaptak, s ami ennél is fontosabb ekkor, hogy saját jogaik szerint élhettek. De mint írtuk az első részben "A betelepüléskor még nem illette meg őket önálló jogállás" - írja a blogger. Kíváncsi a teljes történetre? A Történelem mindenkinek blogon elolvashatja.

hvg.hu Napi merítés

Hogyan választottak elődeink egykoron?

A 2010. évi országgyűlési választások közeledtével talán nagyobb érdeklődés övezi azt a kérdést, hogy a parlamentarizmusnak milyen előzményei voltak Magyarországon - olvasható a Történelem mindenkinek blogon.

hvg.hu Napi merítés

Karthágó, a besózott város legendája

Nincs ember a Földön, aki ne ismerné Karthágó lerombolásának és sóval behintésének legendáját. A harmadik pun háborúban a római csapatok háromévnyi harc után földig rombolták Karthágót, és a város helyét felsózták. Ez azonban nem igaz - olvasható a Történelem mindenkinek blogon.

hvg.hu Napi merítés

Kiegyezés a nemzetiségekkel

Az 1848-49-es forradalomnak nagy szerepe van abban, hogy a nemzetiségi kérdés felszínre került - merthogy látszólag a magyar elit előtte nem vett tudomást a kérdéskörről - írja a Történelem mindenkinek blog szerzője.

hvg.hu Napi merítés

Hogyan bukott el a Spanyol Köztársaság?

1938 nyarán a köztársasági vezetők egyre világosabban látták, hogy a britek és a franciák háborút elkerülni szándékozó politikája nemcsak Ausztria és Csehszlovákia feláldozásához vezet, hanem a Spanyol Köztársaság is áldozatul fog esni - olvasható a Történelem mindenkinek blogon.

hvg.hu Napi merítés

Hogyan írtak Anonymusról?

A Névtelen Jegyzőt és művét is sok jelzővel illették, volt már hamisító, de volt már a magyar történelem ősi, tiszta forrása is. A Történelem mindenkinek blog megpróbálja számba venni, hogy kik és milyen elméleteket fogalmaztak meg a Gesta Hungarorumról és szerzőjéről.

Az ország egyik legnívósabb szakmai rendezvénye ismét összehozza a szektor szereplőit

Az ország egyik legnívósabb szakmai rendezvénye ismét összehozza a szektor szereplőit

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

„Dolgozunk, nincs megállás” - videón, milyen az, amikor egy orvosra 85 ezer beteg jut

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

Rémálom-forgatókönyvet emlegetnek a Disneynél, csak ez most nem mese

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?