Ebben a történetben a Fidesz szinte minden lépése ugyanazt a célt szolgálta: azt, hogy a szocialisták ne tudjanak könnyedén megszabadulni a kormányfőtől (és örökségétől), hogy egy esetleges váltás után ne játszhassa el hitelesen egyetlen MSZP-s politikus sem a másképp gondolkozó, tisztán újrakezdő vezető szerepét. A szocialistákra gyakorolt állandó – és néha kontraproduktívnak látszó – nyomásra azért volt szükség, hogy a magukat egy ostromlott várban érző kormánypárti politikusok ennek megfelelően is viselkedjenek: hiába voltak (egy idő után egyre erősebb) fenntartásaik a kapitány képességeivel kapcsolatban, a harc közben minden kritika és kétség árulásnak, szabotázsnak tűnt.

Persze „két irányba kell ezt a dolgot művelni” – ahogy, nagyon más összefüggésben, nemrég hallhattuk: nem csupán a Fidesz, hanem Gyurcsány érdeke is az összepréselés volt, s ebbe a folyamatba a bizalmi szavazástól a kormányfő által menedzselt, bohózatba fulladt végjátékig minden esemény szépen illeszkedett. Utólag nehéz megállapítani, hogy a Fidesz stratégiája, Gyurcsány törekvése vagy az MSZP vaksága volt-e fontosabb, a következmény azonban megkérdőjelezhetetlen: a volt kormányfő árnyéka a mai napig rávetül az összes szocialista politikusra – írja Török Gábor. A teljes elemzést elolvashatja Török Gábor blogján.