szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Február 15-ből március és április közepe lett. Bejelentés ezen a héten, vagyis mégsem, csak a jövő héten, vagy valamikor. Ez ugyanaz a szerencsétlenkedés, amit az előző kormányoktól ismertünk - olvasható a Véleményvezér blogon.

Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, „zajlanak az egyeztetések és a konzultációk a strukturális reformokról szóló végleges előterjesztés ügyében, amelyet a kormány a hét végén tárgyal meg, és a jövő hét elején mutat be a nyilvánosságnak.” Szijjártó ezzel Nagy Anna kormányszóvivő egy nappal korábbi szavait írta felül, aki hétfőn még azt állította, hogy a kormány szerdán tárgyalja második olvasatban a strukturális reformokat, valamiféle bejelentésekre pedig már csütörtökön sor kerül. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a februári reformokkal valami nagyon nincs rendben - véli a bejegyzés szerzője. A teljes bejegyzést elolvashatja a Véleményvezér blogon.

MTI Gazdaság

Az IMF elégedett az ír gazdasági reformokkal

Az írországi gazdasági intézkedések megfelelőek, a szigetország teljesítette a hitelszerződésben szereplő december végi célszámait - derül ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által szerdán nyilvánosságra hozott, Írországra vonatkozó időközi jelentéséből.

MTI Gazdaság

Simor kiadáscsökkentést sürget

Simor András szerint a kormány februárra ígért reformcsomagjának inkább kiadáscsökkentő, mint bevételnövelő lépéseket kellene tartalmaznia. A jegybankelnök hangsúlyozta, a tavalyi, Surányi György cikke által kiváltott vitában nem szólalt meg, de az MNB nyitott olyan vitára, amely a jelen gazdasági körülményeken alapul.

hvg.hu Napi merítés

Melyik Orbán Viktor igazi arca?

Néhány nappal ezelőtt Orbán Viktor a Wall Street Journalban bejelentett gazdasági intézkedéseivel alaposan feladta a leckét a Fidesz-kormány politikáját értelmezni kívánó elemzőknek - olvasható a Méltányosság-blog legfrissebb bejegyzésében.

Újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon

Újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon

Felfüggesztette Magyar Péter fiókját a Reddit

Felfüggesztette Magyar Péter fiókját a Reddit

Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén

Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén

Mutatunk egy egyszerű trükköt az új dolgok megtanulásához

Mutatunk egy egyszerű trükköt az új dolgok megtanulásához