szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Egy nap a városban blog egy korábbi bejegyzésében számolt be arról, hogy a Budapest-Prága-harcban Budapest vesztésre áll, de megvan az esély a kilábalásra, aminek útját a friss bejegyzés taglalja.

Az adottságok jók: Budapest belvárosa Prágával összevetve jóval nagyobb, a Körút vonaláig, Budán a Várig mindenképp a klasszikus city-ről beszélhetünk, sőt, Pesten akár a Dózsa György útig, a Hősök teréig, a Városligetig is tágíthatjuk a képzeletbeli határt. A területen belül rengeteg érdekesség található, ezért tud működni a blog is: épületek, múzeumok, boltok, sugárutak, fürdők találhatók itt olyan sűrűségben, hogy számos főváros megirigyelhetné.

Csak sajnos romos állapotban, ami az egyik gátja annak, hogy virágzó, élhető városnak tűnjön Budapest: még a Kiskörút vonalán belül is ritka a szépen renovált ház, a Kiskörút meg a Dózsa György út közt pedig már alig találni ilyet. Ez adottság, amit csak kinőni lehet, amire nincs azonnali gyógyír. Egy másik, még fontosabb körülményre viszont van megoldási javaslat: ez a fontos látványosságok összekötése - írja a szerző. A teljes bejegyzést elolvashatja a blogon, ahol számos látványtervet is megtekinthet.

hvg.hu Napi merítés

Milyen lesz Ferihegy?

Az Egy nap a városban blog szerzője meghívást kapott az éppen építés alatt lévő ferihegyi váróba.

hvg.hu Napi merítés

Útvonaltervezés babakocsival és kerekesszékkel

Már szinte észre sem vesszük, hányféle megoldás segíti a közlekedésünket Budapesten. Az autóban a GPS mutatja az utat, s a tömegközlekedés megtervezésére is sok lehetőségünk van. Az Egy nap a városban blog egy olyan útvonaltervezőt mutat be, amely a hátráynos helyzetűeknek készült.

hvg.hu Gasztro

Megnyitott „a magyar McDonald's”

A magyar gyorsétteremlánc első tagja a McDonald's minőségét hozza, ízvilágban is hasonlót sikerült alkotni, a húspogácsa pedig le is hagyja az ott megismert színvonalat - írja az Egy nap a városban nevű blog.

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Másfél év alatt 188-szor büntettek az orosz hatóságok a homofóbtörvény alapján

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Tűz volt egy budapesti szállóban, 250 embert kellett evakuálni

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Hivatalos: január 22-én mutatja be a Samsung a legújabb csúcsmobiljait

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt