szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az országgyűlés Fidesz-KNDP-s többsége 2011. április 18-án elfogadta ugyan az új alkotmányt, pontosabban Magyarország Alaptörvényét, az ünnepélyességnek, az emelkedettségnek mégis alig volt valami nyoma - olvasható a Méltányosság-blog friss bejegyzésében.

Az új alaptörvény elfogadásának napja történelmi jelentősége persze vitathatatlan, mégsem hozott az ország közvéleményét átjáró általános örömöt, pláne nem eufóriát. Sokat és sokszor bírálták amiatt az 1989-90-es közjogi rendszert, illetve rendszerváltozást, hogy nem hozott katartikus élményt. Hát, nem hozott a 2010-11-es rendszerváltás sem. A mostani események nem emlékeztetnek az 1989-es prágai bársonyos forradalom élményére, vagy éppen a berlini fal ugyanabban az évben történő leomlására. Mindkét történelmi fordulóponton százezrek voltak az utcán, és küzdöttek általuk szépnek tartott célokért. Új alkotmánya van tehát Magyarországnak, de a megosztottság a régi - véli az intézet politikai elemzője. Teljes véleményét elolvashatja a Méltányosság-blog friss bejegyzésében.

Stiller Ákos
MTI Itthon

Szijjártó odaszólt Németországnak

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy bármely más országból – akár Németországból is – beavatkozzanak a magyar alkotmányozási folyamatba – reagált a miniszterelnök szóvivője a német külügyi államminiszter hétfői nyilatkozatára.

MTI Világ

Orbánékat populistázza a francia Les Échos

"A jelenleg az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó Orbán Viktor miniszterelnök populista pártja, a Fidesz kétharmados többsége által ellenőrzött parlament nem vette figyelembe a szocialista ellenzéknek és a civil szervezeteknek az ország új alaptörvényével kapcsolatos éles bírálatait" - írja a Les Échos című francia gazdasági napilap.

MTI Itthon

Sme: egy párt alkotmánya

Egy párt alkotmánya cím alatt közöl kommentárt az új magyar alaptörvényről a Sme című szlovák napilap kedden. "A választások óta eltelt egy év alatt a Fidesz kétharmada teljes mértékben kicserélte az állam alkotmányos alapjait" - vélekedik Peter Schutz, a kommentár szerzője.

hvg.hu Itthon

Tölgyessy: ha a Fidesz ravasz, korábban alkotmányoz

Fontos nap a mai – nyitotta az alkotmány parlamenti elfogadásának napján tartott előadását Tölgyessy Péter. Azoknak is fontos, akik szeretik Orbán Viktort, nekik ünnep van. Számukra az új alkotmány azt jelenti, hogy az ország megszabadul a zavaros húsz évtől. Az ország másik felének viszont gyásznap, nagypénteki golgotajárás. Hogy lehet, hogy egy demokratikus országban egy parlamenti döntés ilyen véleményeket generáljon? – tette fel önmagának a kérdést az előadó.

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Egy szibériai bíróság betiltott több weboldalt, mert azokon Putyint Hitlerhez hasonlító képek voltak

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Az MNB ingatlanos cége 47,3 milliárd forintot bukott

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Kocsis Máté ukránozva reagált cikkünkre, ami arról szólt, hogy nem adta a nevét minden fideszes az üldözési törvényjavaslathoz

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja

Sántít a saját láb, négy év alatt negyedszer lett veszteséges Orbán Ráhel bababoltja