szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Egy nap a városban blog szerkesztői már hónapok óta járják Budapest lépcsőházait, azért, hogy lefotózzák, s néhány információt megosszanak a legszebbekről.

A blog szerkesztői a budapesti legszebb lépcsőházak felkutatását idén január elején kezdték meg. A bloggerek a legszebb lépcsőházak-sorozatban szeretnének a megmaradt szépségre, a követendő példákra koncentrálni. A blogon keresztül eddig tizenegy lépcsőház került bemutatásra. Kíváncsi a legszebb lépcsőházakra? Látogasson el az Egy nap a városban blogra.

Néhány héttel ezelőtt idén több budapesti ház ünnepelte építésének 100. évfordulóját, amelynek alkalmából több ilyen épületet megnyitottak a közönség számára is. A hvg.hu fotóriportere is ellátogatott néhány ilyen épületbe, az erről készített Nagyítás-fotógalériát ide kattintva tekintheti meg.

hvg.hu Napi merítés

Regionális központ épül Ferihegyen

Megjelent egy videó, amiből kiderül, hogy Ferihegyre nemcsak nagyobb váró épül, de egy egész régiós központot akarnak létrehozni több repülővel, hotellel - számol be a hírről az Egy nap a városban blog.

Rendezvényközpontot akarnak építeni a védetté nyilvánítás előtt álló Őrmezei rétekre

Rendezvényközpontot akarnak építeni a védetté nyilvánítás előtt álló Őrmezei rétekre

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG

Kettős győzelemmel jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG

Milyen hatótáv-para? Fogyasztásversenyen jártunk az 1125 kilométert ígérő új BYD-val

Milyen hatótáv-para? Fogyasztásversenyen jártunk az 1125 kilométert ígérő új BYD-val

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját

Blasek Gyöngyi kapta a színházi kritikusok életműdíját