szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyre növekvő üzemanyagárak mellett a Kívül tágasabb blog szerzői úgy látták jónak, hogy bemutassanak néhány olyan országot, ahol a lakosoknak nem kell állandóan az autó fogyasztásán aggódniuk.

A lista végén Algéria található a maga 60 forintos literenkénti árával. Az ország 1969-ben csatlakozott az OPEC-országokhoz. Bevételeinek 60 százaléka az olaj- és gázforrásokból származik. A bruttó nemzeti összetermék (GDP) 30, míg az export 95 százaléka ebből folyik be. A kilencedik helyezett érdekes módon nem OPEC-tag, ám Omán a napi 600 ezer hordós exportjával komoly szereplő. A benzin literje itt is 60 forint, ám a Magyarországnál egyébként háromszor nagyobb szultánság (az Arag-félsziget délkeleti peremén fekszik) mindent megtesz azért, hogy minél kevésbé függjön az olajtól. Próbálják fejleszteni például a turizmust, a céljuk az, hogy 2020-ra az olajexport csupán a GDP 10 százalékát tegye ki - olvasható a blogon. Kíváncsi arra, hol a legolcsóbb a benzin? Látogasson el Kívül tágasabb blogra!

©
A kibeszéletlen múlt találkozik a jelenkori magyar valósággal

A kibeszéletlen múlt találkozik a jelenkori magyar valósággal

Szávay István kilépett a Jobbikból

Szávay István kilépett a Jobbikból

Razzia: tuningautókat ellenőrzött a rendőrség

Razzia: tuningautókat ellenőrzött a rendőrség