szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy felháborodott versenyzőnek köszönhetően túl vagyunk az első igazi hazai Facebook-like botrányon.

A Nescafe like-olós pályázatára nevezett János, aki a 9gag-en gyűjtött szavazókat, hogy megnyerje az egymillió forintos pályázatot. A férfi számára csak a kampány után derült ki, hogy a győztest szakmai zsűri választja, ám ekkorra már a pályázat méretéhez képest jelentős nemzetközi haragot zúdított a Nescafe Facebook-oldalára.

A Nestlé Hungária Kft. több fordulós pályázatot hirdetett ki a Nescafé 3in1 oldalán kreatív ötletek megvalósítására, ám az egyik játékos nem tudott belenyugodni abba, hogy nem jutott tovább a második fordulóra, így a 9gag közösségi hálózat tagjait felszólította a márka nemzetközi szintű gyalázására. Két-három óra leforgása alatt odáig jutottak, hogy a mocskolódó posztok ellepték többek között a CNN Facebook-oldalának falát is, és csalással vádolták meg a szervezőt. Mint később kiderült, a lavinát elindító Szolnoki János több alkalommal próbálta nyugtatni a közösség tagjait, ám a trolláradatot nem tudta megállítani.

A Social Times több bejegyzésben foglalkozik az esettel, ahogy felkapta az ügyet az index és a kreativ.hu is. Az ügy tanulságairól és a like-versenyek feleslegességéről a Smart Business blogon is olvashatnak.

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt

„A helyzet nagyon durva" – felszívta magát a Duma Aktuál az új drogtörvény miatt