szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Most, hogy a Fidesz vezetői minden megszólalásukban változásról és konszolidációról beszélnek, Lázár János pedig már egyenesen a közelebbről meg nem nevezett hibák kijavítását ígérte, kulcskérdéssé válhat, hogy hitelesen végrehajtható-e ez a fordulat - írja keddi cikkében Török Gábor politikai elemző.

Orbán Viktor keddi évértékelő beszédében - miként ezt többen megjövendelték már - minden bizonnyal arra tesz kísérletet, hogy meghirdesse és értelmezze ezt a konszolidációt - vélekedik Török Gábor, aki szerint egy ilyen beszéd nagy valószínűséggel alapvetően pozitív fogadtatásra számíthat: a békülékeny, nyugodt hangnak minden látszat ellenére sokkal nagyobb a tábora Magyarországon, mint a kardcsörtetésnek.

 A gesztusokat - ha valóban lesznek - örömmel nyugtázhatják a nemzetközi partnerek és a pénzvilág szereplői is - írja az elemző. Úgy véli, ha a Fidesz ugyanolyan következetes és tudatos lesz ebben, miként az első másfél év kurzusépítő, intézményátalakító, zsákmányszerző politikájában volt, kétségtelenül van esélye arra, hogy megálljon a lejtőn, sőt, akár elkezdje a visszakapaszkodást. Ha azonban hibázik, ha kizökken, ha újra és újra hagyja feléleszteni a vele kapcsolatos, a kormányzás eddigi időszakában elég alaposan megerősített sztereotípiákat, feltehetően nem lesz már sok dobása - áll az elemző cikkében, aki felidéz egy, a rókáról és a skorpióról szóló állatmesét is, ezzel szemléltetve, milyen kockázatos mutatványra készül az Orbán-kormány. A teljes cikk itt olvasható.

 

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is ellehetetlenülhet az „átláthatósági” törvény miatt

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is ellehetetlenülhet az „átláthatósági” törvény miatt

Senki nem érti, miért: van, ahol 30 év alatt négyszeresére nőtt a demenciások száma

Senki nem érti, miért: van, ahol 30 év alatt négyszeresére nőtt a demenciások száma

Akkora a hőség az Emírségekben, hogy két nap alatt kétszer dőlt meg a 50 fok fölötti havi rekord

Akkora a hőség az Emírségekben, hogy két nap alatt kétszer dőlt meg a 50 fok fölötti havi rekord

Itt az ideje pisztáciára cserélni a kajszit a kertben? És tényleg íztelenebbek a mostani gyümölcsök?

Itt az ideje pisztáciára cserélni a kajszit a kertben? És tényleg íztelenebbek a mostani gyümölcsök?