szerző:
hvg.hu

A Fidesz rosszul méri fel, hogy a külföldi sajtóhoz hogyan érdemes viszonyulni. Felkészült újságírókat, világpolitika iránt érdeklődő művelt olvasókat nem lehet olcsó trükkökkel megvezetni – írja szerdai bejegyzésében a Véleményvezér.

Többek között Schmitt Pálról, az új alkotmányról, a médiatörvényről, az IMF-ről kérdezte Orbán Viktor miniszterelnököt a Washington Post szombati interjújában. A Véleményvezér szerint a beszélgetés remek lehetőség lett volna a kormányfőnek arra, hogy az amerikai politikában és a hazánk iránt érdeklődő közvéleményben felmerült kételyek legalább egy részét megpróbálja eloszlatni, sajnálatosan azonban Orbán Viktor egy egészen más taktikát választott.

„Orbán Viktorból az interjú során nem a ravasz politikus, nem a tehetséges szónok és nem is a kiváló parlamenti vitatkozó, sokkal inkább az olcsó ügyvéd bújt elő, aki nevetséges eljárási szabályokba és szavakba kapaszkodva próbál meg terelni, ahelyett, hogy a feltett kérdésre egyenes választ adna” – fejti ki a Véleményvezér.
A cikk szerzője szerint a kormányfő mintha direkt ügyelt volna arra, nehogy véletlenül is érdemi választ adjon bármelyik kérdésre. Ezzel pedig sajnos biztosította azt, hogy az olvasóban a magyar helyzettel és a magyar kormány politikájával kapcsolatos kételyek nemcsak, hogy megmaradtak, de még tovább is fokozódtak. A teljes cikket itt olvashatják el.

Az Iszlám Állam vállalta magára a Srí Lanka-i merényleteket

Az Iszlám Állam vállalta magára a Srí Lanka-i merényleteket

Rossz idők várnak Orbán Viktorra, ha teljesül Manfred Weber 12 pontja

Rossz idők várnak Orbán Viktorra, ha teljesül Manfred Weber 12 pontja

Háromból két motor lopott volt egy román autós szállítmányában

Háromból két motor lopott volt egy román autós szállítmányában

Csődbe ment az egyik mobilgyártó

Csődbe ment az egyik mobilgyártó

Egyre dagad az ukrajnai-magyar botrány

Egyre dagad az ukrajnai-magyar botrány

Vétóval fenyegeti az USA az ENSZ nemi erőszak elleni javaslatát, mert abortusztámogatást olvas ki belőle

Vétóval fenyegeti az USA az ENSZ nemi erőszak elleni javaslatát, mert abortusztámogatást olvas ki belőle