szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP beismerte, hogy nincs esélyük 2014-ben, mert a bizonytalan szavazók maguktól nem akarnak lehorgonyozni az ellenzéknél. Ezért meg kell próbálni törvénnyel rákényszeríteni őket – írja a Véleményvezér blog.

A múlt héten az MSZP is csatlakozott a választójogi ötleteléshez: a szocialisták minden szavazóképes állampolgár számára kötelezővé tennék a szavazást, a távolmaradóktól pedig bizonyos kedvezményeket vonnának meg. Ez a javaslat egyben beismerés is tőlük. Egyrészt beismerése annak, hogy a jelenlegi körülmények között esélyük sincs megnyerni a 2014-es választást, másrészt annak, hogy demokráciaféltő lózungok ide vagy oda, ha tehetnék, a Fideszhez hasonlóan a szocialisták is saját magukra szabnák a választási rendszert – olvasható a Véleményvezér blog legfrissebb bejegyzésében.

"Az MSZP javaslata mögött meghúzódó politikai logika rendkívül egyszerű: a Fidesz által megváltoztatott választási rendszerben csak akkor nyílhat esély leváltani a jelenlegi kormányt, ha jelentősen magasabb lesz a választási részvétel, mint eddig volt. Ez tisztán kiolvasható az utóbbi hónapok közvélemény-kutatásaiból is, hiszen bár a biztos pártválasztók körében is erodálódott a Fidesz szavazótábora, a népszerűségvesztésük az össznépesség körében igazán brutális" – írják.

"Tehát a Fidesz választási vereségéhez az szükséges, hogy a kiábrándult szavazók az ellenzékhez vándoroljanak. Ehhez azonban egy olyan embert és programot kellene felmutatniuk, aki és ami mögé fel lehet sorakozni, vagy legalább egy sokkal kézzelfoghatóbb ellenségképet. Látható, hogy egyikre sem képesek – az utóbbira használt „veszélyben a demokrácia" üzenet csak a legelkötelezettebb baloldaliakat tudja mozgósítani" – olvasható a blogon. A teljes bejegyzést itt találja!

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót