szerző:
hvg.hu

A katolikus, a református és az evangélikus egyház megnyugvással fogadta, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írja alá a Parlament által már elfogadott szociális törvénycsomagot - derül ki az egyházvezetők közleményéből. Mádl szerint a törvénycsomag hátrányosan érintheti azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni, a szociális tárca azonban változatlan formában javasolja újra benyújtani a törvénytervezetet. 

A katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői szerint a köztársasági elnök "következetes lépésével igyekszik érvényt szerezni a jogbiztonság elvének, és javítani azt az akadozó kommunikációt, amely a kormány és a történelmi egyházak kapcsolatában az utóbbi hónapokban érzékelhetővé vált". Rosszindulatú értelmezésnek tartják azt a magyarázatot, "amely szerint ez a lépés az egyházak számára biztosított jogok sürgetésével még nehezebb helyzetbe juttatja a szociálisan nehéz sorsú honfitársainkat" - szögezi le közleményük. Az egyházi vezetők reményüket fejezik ki, hogy minél hamarabb megszületik a minden érintett számára megnyugtató megoldás, amely lehetővé teszi a felelősség gyakorlását mindenki számára az adott keretek között.
A parlament múlt hét kedden döntött a szociális törvény módosításáról, amelynek értelmében jövőre többek között változott volna az önkormányzati támogatások rendszere, bevezették volna a rászoruló családok rezsitartozásain enyhítő adósságrendezési szolgáltatást és növelték volna a kiegészítő családi pótlékot is. A szociális tárca azt javasolja a kormánynak, hogy változatlan formában terjessze a parlament elé a köztársasági elnök által nemrég visszaküldött törvényt – mondta a Népszabadságnak Kökény Mihály, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkára, aki  reméli, hogy a kormány jövő évi első ülésén dönt, a parlament pedig mielőbb változatlan formában elfogadja a törvényt. Ha a képviselők újra megszavazzák a törvényt, az államfő köteles azt aláírni, ám ebben az esetben több egyház előzetes jelzése alapján valószínű, hogy az Alkotmánybíróság elé kerül a jogszabály - írja a Népszabadság.
Mádl Ferenc felkérte az Országgyűlést, hogy a lehető leghamarabb tűzze napirendjére a "salátatörvény" újratárgyalását. Az államfő korábban azt kérte az Országgyűléstől, a polgármesterektől és mindenkitől, aki illetékes, hogy a törvény által lehetővé tett juttatásokat visszamenőleges hatállyal határozzák meg annak érdekében, hogy egyetlen kedvezményezett se szenvedjen hátrányt. Az elnök sajtóirodája hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy Mádl Ferenc megfontolásra visszaküldi az Országgyűlésnek az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról című jogszabályt, mivel megítélése szerint a szabályozás hátrányosan érintheti azokat az állampolgárokat, akik a szociális alapellátásokat egyházi intézményben kívánják igénybe venni. Mádl azt is kifogásolta, hogy "az egyházak részéről mindenki sérelmezte a törvénytervezetet", így annak elfogadása esetén sérült volna a törvény által előírt partneri együttműködés elve.
A kormány sajnálkozását fejezte ki, hogy a köztársasági elnök nem írta alá a törvénycsomagot; emiatt számos, a családokat kedvezően érintő intézkedés több hónapos késéssel valósulhat meg - jelentette ki a kormányszóvivő. A kabinet szerint éppen ez a törvénymódosítás teszi lehetővé azt, hogy az önkormányzatok az egyházi fenntartók részére is teljes körben biztosítsák az ellátás költségének fedezetét. "Erről a történelmi egyházak képviselői több alkalommal tájékoztatást kaptak a döntéselőkészítés folyamatában, s a tájékoztatást megnyugvással vették. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter ezen túlmenően külön együttműködési megállapodásban kívánta rögzíteni az egyházi szociális alapellátásokat nyújtó szolgálatokkal történő együttműködés részletkérdéseit" - állt a kormány közleményében. (MTI)

Megszűnt az egyik legnagyobb torrentoldal, 12 év után zárták be

Megszűnt az egyik legnagyobb torrentoldal, 12 év után zárták be

Túlélték a pusztító tüzet: több mint 1500 műtárgyat találtak a romok között

Túlélték a pusztító tüzet: több mint 1500 műtárgyat találtak a romok között

Magyar kórház épül Ukrajnában, de csak magyarok használhatják

Magyar kórház épül Ukrajnában, de csak magyarok használhatják

Magyarországon a második legnagyobb a menekültellenesség Európában

Magyarországon a második legnagyobb a menekültellenesség Európában

Orbán annyi pénzt osztott szét a multik között, mint még soha

Orbán annyi pénzt osztott szét a multik között, mint még soha

A rákdiagnosztika szent grálját keresik Ausztráliában

A rákdiagnosztika szent grálját keresik Ausztráliában