szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A két öngyilkos merénylővel együtt legalább huszonöt halottja van a Tel-Avivban vasárnap este elkövetett kettős pokolgépes robbantásnak. A merényletekben emellett legalább százan megsebesültek, közülük háromnak válságos, négynek pedig nagyon súlyos az állapota. Izraeli helikopterek az öngyilkos merényletekre válaszul vasárnap éjszaka kilenc rakétával támadták Gázát, s a hadsereg újabb megtorló csapásokra készül.

A tel-avivi merénylet elkövetését több szélsőséges palesztin szervezet is vállalta, az Iszlám Dzsihád mellett jelentkezett az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű, a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz kötődő fegyveres csoport, valamint az iszlám radikális Hamász fegyveres szárnya, Ezzedin el-Kasszám is. Az al-Aksza Mártirjainak Brigádjai sajtóközleményében tudatta, hogy mindkét merénylő Nábluszból érkezett.
Az izraeli rendőrség hétfői adatai szerint eddig 19 holttestet azonosítottak, s közöttük hat külföldi vendégmunkás tetemét találták meg. (A kettős merénylet az izraeli város olyan körzetében történt, ahol nagy számú külföldi vendégmunkás lakik.) A román külügyminisztérium szóvivője, Cosmin Dobran közölte Bukarestben, hogy két román vendégmunkás is áldozatául esett a palesztin öngyilkos merényleteknek, s több román állampolgár is lehet a sebesültek között. Az izraeli közszolgálati rádió közlése szerint a további négy külföldi halálos áldozat közül kettő kínai, egy bolgár, egy pedig ghánai.
Ariel Saron izraeli kormányfő szűkebb biztonsági kabinetje hétfő hajnalban elfogadta a hadsereg javaslatait arról, hogy megtorló csapásokat mérjenek a vasárnap Tel-Avivban elkövetett öngyilkos merényletre válaszul - jelentette az izraeli katonai rádióadó. A testület elhatározta, hogy fokozza a terrorizmus elleni harcot , és rajtaüt a palesztin aktivistákon. Az ülésen Saron Arafatot ismét azzal vádolta meg, hogy támogatja a terrorizmust.Benjamin Netanjahu külügyminiszter javasolta, száműzzék Jasszer Arafat palesztin vezetőt, de ezt minisztertársai nem fogadták el.
Az izraeli helikopterek az öngyilkos merényletekre válaszul vasárnap éjszaka kilenc rakétával mértek csapást Gázára, ahol megsemmisítettek egy lakatosüzemet, valamint egy palesztin rendőrőrs épületét. A támadásban az első hírek szerint nyolc palesztin sebesült meg. Emellett több tucatnyi izraeli páncélos nyomult be Gázai övezet déli részén fekvő Rafahba, ahol kilenc palesztin sebesült meg a lövöldözésekben. Az izraeli katonák itt felrobbantottak egy lakóházat, amely gyanújuk szerint az Iszlám Dzsihád egyik általuk körözött aktivistájának otthona volt. A terrorcselekményt határozottan elítélte a Palesztin Hatóság. (MTI)

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokat

Jön a Minecraft 2

Jön a Minecraft 2

Közel 10 fokos hőmérséklet-különbség alakult ki Budapesten belül

Közel 10 fokos hőmérséklet-különbség alakult ki Budapesten belül

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról