Terrorizmus: letartóztatások Németországban és Nagy-Britanniában
A német hatóságok őrizetbe vettek csütörtökön három személyt szélsőséges muzulmán terrorcsoport alakításának gyanújával. Több skóciai és angliai városban összesen hét személyt vett őrizetbe a Scotland Yard, szintén terroristagyanús tevékenység miatt.
Az egyik Németországban elfogott személy a hatóságok feltételezése szerint együttműködött az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet hamburgi központú terrorsejtjével is. Ebből az alszervezetből került ki korábban a 2001. szeptember 11-i, New York és Washington elleni terrormerényletek három elkövetője is - közölte a karlsruhei szövetségi ügyészség. A rendőrség hat muzulmán közösségi központ átkutatása során vette őrizetbe kihallgatás céljából a gyanúsítottakat. A három elfogott vezető tisztségeket töltött be a münsteri, illetve a mindeni muzulmán központokban. A hatóságok feltevése szerint a gyanúsítottak közül ketten részt vettek 2001 végén németországi terrormerényletek tervezésében. Az egyik tervezett célpont egy Frankfurt térségében lévő amerikai intézmény volt.
Újabb átfogó akcióba kezdett csütörtökön a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya is, amelynek egységei Londonban, Glasgow-ban, Edinburgh-ban és Manchesterben kerestek főként illegális vegyianyag-lerakóhelyeket. Ez a sokadik ilyen akció azóta, hogy éppen egy hónapja Londonban, egy bérelt lakásban méreglaboratóriumot és egy adag ricint találtak a különleges ügyosztály nyomozói. Ez a vegyület a világ egyik legmérgezőbb anyaga, hatezerszer hatékonyabb az arzénnál és egy szemcsényi is elegendő belőle egy ember megöléséhez. A csütörtök reggeli rajtaütések során őrizetbe vetteket Skóciába viszik kihallgatásra, mert ezt az akciót az ottani helyi rendőrség irányítja. Glasgow-ban és Edinburgh-ban a rendőrség még délelőtt is zárva tartotta az utcákat az érintett házak körül. (MTI)