Orbán: az uniós népszavazás ne kormánybírálat legyen
Sok ellenérv mellett az unióba történő belépés mellett szóló érvek valamivel többet nyomnak a latban - jelentette ki Orbán Viktor a Pesti Vigadóban elmondott, hagyományos országértékelő beszédében, csütörtökön.
A volt miniszterelnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület rendezvényén azt javasolta a kormánynak, hogy ne csináljon az európai uniós népszavazásból pártpolitikát, az embereket pedig arra kérte, hogy április 12-én ne a kormányról, hanem az európai uniós csatlakozásról mondják el véleményüket. Az uniós csatlakozásról szólva Orbán leszögezte, hogy Koppenhágában minden korábbi várakozást alulmúló feltételeket sikerült kialkudnia a magyar delegációnak, a belépés feltételei keresztezik többek között az egyenlő verseny elvét is. Orbán Viktor sajnálattal állapította meg, hogy a kormányzat az uniós csatlakozás támogatottságát a kabinet támogatottságaként fogja fel. Úgy ítélte meg: a szólásszabadságot és véleménynyilvánítási szabadságot is sérti már az a kormányzati propaganda, hogy aki az uniós szavazáson az EU tagság ellen szavaz, az a gyermekei jövőjét veszélyezteti. "Ez durvább megfogalmazás, mint annak idején az aki nincs velünk, az ellenünk van szlogen volt" - szögezte le Orbán.
Orbán Viktor beszédében kitért az iraki helyzet értékelésére is, amely kapcsán úgy vélte: a magyar állampolgárok és a világ is úgy tudja, hogy a magyar kormány a háború oldalán áll. „A magyar emberek elsöprő többsége békét akar” - jelentette ki a volt kormányfő, hozzátéve: a békés megoldásra még maradt esély. A balkáni háborúra emlékeztetve az előző ciklus kormányfője elmondta: ott egyetlen magyar életet sem kellett feláldozni, mert akkor "feltették a kérdést: mi a magyar érdek". A jelenlegi helyzetet úgy ítélte meg, hogy a kormány sodródik és az érdekek homályosak.
Orbán szerint a mai közélet legszembetűnőbb jelensége, hogy "van itt egy tíz hónap után sem lankadó, szinte megmagyarázhatatlannak tűnő rombolási kényszer, amivel a mai vezetők rárontanak mindenre, ami a polgári kormány idején született meg." A volt miniszterelnök feltette a kérdést: kinek jó, ha enyhítenek a büntetőjogszabályokon és több bűnöző lesz az utcán, ha a magyar vállalkozók nem kapnak megbízásokat a magyar autópálya építkezéseknél, ha a kedvezménytörvényt addig "szorongatják", ameddig ki nem leheli a lelkét. A politikus számon kérte a kormányon, hogy miért támadták Járai Zsigmond jegybankelnököt, amikor sikeresen szállt szembe a forint gyengülését kívánó spekulánsokkal, s ezzel pénzt spórolt meg az országnak.
A kormányzati kommunikációt ostorozva Orbán Viktor az egyenes beszédet kérte számon a kabineten. Példaként azt említette, hogy "Taszár kapcsán először tolmácsok képzéséről volt szó, majd a végén kiderült, hogy zsoldosok érkeznek". A mellébeszélésről szólva Orbán felidézett egy székely-viccet: egyszer a székely embertől megkérdezték, hogy iszik-e a hal vizet, mire az azt válaszolta, hogy azt nem tudja, de alkalma van rá.
Az ellenzéki politikus arról nem beszélt, hogy elvállalja-e a Fidesz elnöki posztját, azt viszont leszögezte: egy nagy, erős, nyitott európai néppárt építésére kell rávenniük magukat.
Horn Gyula volt miniszterelnök, az MSZP politikusa "érzelem, gondolat és kifejtés lényegét tekintve" Európai Unió-ellenesnek nevezte Orbán beszédét, a Fideszt pedig a csatlakozás kérdésében kétszínűnek ítélte, mert megnyilvánulásaival kétségeket kelt. A volt szocialista kormányfő szavai szerint az ellenzéki politikus kifigurázta azokat az érveket, amelyekkel a kormány próbálja meggyőzni a lakosságot az európai uniós csatlakozás szükségességéről, és hangsúlyozta: aki támogatja az uniós csatlakozást, az gyermekei, unokái jövőjét akarja szolgálni. Horn szerint a kormány, lehetőségeihez mérten, mindent megtesz az iraki háború elkerüléséért. "Mi komolyan vesszük szövetségesi kötelezettségeinket" - fogalmazott az MSZP-s politikus, majd így folytatta: "Minden, amit a kormány tett, a háború elkerülését szolgálja." Horn Gyula úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor tavaly vereséget szenvedett, és azóta sem tért magához.
„Szép, hosszú beszéd volt, amelyben viaskodtak egymással a ’csak a szépre emlékezem’ és a ’savanyú a szőlő’ szempontjai, és az utóbbiak kerültek ki győztesen” - reagált az SZDSZ elnöke Orbán Viktor csütörtöki, a Pesti Vigadóban elmondott beszédére. „Az országértékelő beszéd helyszíne a parlament kell, hogy legyen” - szögezte le Kuncze Gábor, megjegyezve: Medgyessy Péter miniszterelnök február 11-én, az Országgyűlésben értékeli az ország helyzetét.
Herényi Károly, az MDF parlamenti frakcióvezetője a volt miniszterelnök Vigadóban elmondott beszéde kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Orbán az előttünk álló európai uniós csatlakozás, az iraki kötelezettségvállalás, a határon túli magyarok ügyében feltett kérdésekre egy felelősen gondolkozó ellenzéki politikusként válaszolt. "Az európai uniós csatlakozás melletti határozott kiállás politikai ellenfeleit is meggyőzhette a Fidesz szándékairól" - mondta Herényi Károly. (MTI)