szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Stadler József csalás és más bűncselekmények miatt első fokon kiszabott öt és féléves börtönbüntetését az eljárás elhúzódása, illetve a vádlott megrendült egészségi állapota miatt négy és fél év fogházra enyhítette szerdán kihirdetett másodfokú, jogerős ítéletében a Legfelsőbb Bíróság (LB).

A Stadler ügyében eljáró LB úgy vélekedett: igaz ugyan, hogy a vádlott által elkövetett cselekmények tárgyi súlya rendkívül jelentős, az eljárás elhúzódása mellett azonban nyomatékos enyhítő körülményként vehető számításba a vádlott több súlyos betegsége, visszafordíthatatlan egészségromlása. Összességében tehát az elsőfokú ítélet főbüntetése az akasztói vállalkozó esetében eltúlzott, ezért annak mértékét egy évvel csökkentette a Legfelsőbb Bíróság, és a börtönfokozatot fogházra enyhítette. Ugyanakkor Stadler József első fokon kiszabott kétmillió forintos pénz-mellékbüntetése jogerőre emelkedett.
Stadler József az eljárás során egy évet töltött előzetes letartóztatásban, több évet pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt. Stadler József ügyvédje a határozathozatalt követően újságíróknak kifejtette: a vádpontok közül az első, illetve másodfokon eljáró bíróságok többet is megalapozatlannak találtak, és végül lényegében csak azokban marasztalták el védencét, melyekkel kapcsolatban egyik vádlott-társa még rendőri szakban terhelő vallomást tett. Az ügyvéd megjegyezte, hogy a vádlott-társ utóbb visszavonta a rendőrségen "kicsikart" terhelő vallomását.
Stadler József vállalkozó ellen 1995-ben indult nyomozás. A vád szerint társaival több mint 2 milliárd forint kárt okozott az államnak a kilencvenes évek első felében csalással, adócsalással, jogosulatlanul igénybe vett áfa-visszaigényléssel, illetve exporttámogatással, továbbá a társasági adó fiktív költségszámlák segítségével történő csökkentésével. Stadler Józsefet 1998-ban - első fokon - a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 9 év börtönre ítélte, és egyúttal előzetes letartóztatásba helyezte. A következő évben azonban az LB felderítetlenség, illetve eljárási szabálytalanságok miatt új eljárást rendelt el. A megyei bíróság a megismételt eljárás során 2001-ben újra kimondta Stadler József bűnösségét, és 5 év 6 hónap börtönbüntetéssel, illetve 2 millió forintos pénzbüntetéssel sújtotta. (MTI)

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Munka közben betörte az ablakot a szaki? A hónap közepétől már biztosítással kell fizetnie érte

Meghalt Juscsák György

Meghalt Juscsák György

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Idén őszre ígérték, hogy átadják Rákosrendezőt az arab beruházóknak, de várhatóan csak 2027-ben kezdődhet az építkezés

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait

Trump még hivatalba sem lépett, a McDonald’s máris visszavonta a sokszínűségi céljait