Irak: Straw szerint "irreális és megvalósíthatatlan" az ENSZ-ellenőrök számának növelése
Jack Straw brit külügyminiszter szerint Irak hazudik, amikor azt állítja, hogy nincsenek tömegpusztító fegyverei. Tarik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes ugyanakkor arról beszélt: az ENSZ ellenőrök által a minap talált rakéták ártalmatlanok. Az amerikai kongresszusban csalódást váltott ki, hogy Franciaország, Németország és Belgium megakadályozta a NATO-t a Törökország megsegítését célzó szükségterv kidolgozásának a megkezdésében és több képviselő az észak-atlanti szövetség átalakításáról beszélt.
"Irak hazudik, amikor azt állítja, nincsenek tömegpusztító fegyverei" - jelentette ki csütörtökön a brit külügyminiszter. Jack Straw, aki az ENSZ-fegyverellenőrök pénteken esedékes újabb jelentése előtt tett hivatalos kormánynyilatkozatot a londoni alsóházban, azt mondta: az ENSZ-nek január 27-én benyújtott köztes fegyverzetellenőri jelentés szerint Irak nem számolt el egyebek mellett 6500 olyan robbanófejjel, amelyekkel összesen ezer tonna vegyi töltet juttatható célba, valamint 8500 liternyi biológiaifegyver-alapanyaggal, és olyan nagy mennyiségű tápközeggel, amellyel mintegy 5 ezer liter lépfene-koncentrátum állítható elő. Ugyanakkor Straw szerint még mindig van esély az iraki válság békés megoldására, de csak akkor, ha "percnyi szünet nélkül fenntartjuk az Irakra nehezedő nyomást, beleértve az erővel való fenyegetést", és "nem a megoldás halasztgatásának módjait keresgéljük". A brit külügyminiszter szerint "irreális és gyakorlati szempontból sem megvalósítható" az a minapi francia-német javaslat, amely szerint időben és eszközeiben is ki kellene bővíteni az ENSZ-ellenőrök tevékenységét.
"Az iraki rakéták senkit sem fenyegetnek, hiszen még elektronikus célravezérlő rendszerrel sincsenek ellátva, így nem nagy a találati biztonságuk" - mondta csütörtökön a többnapos római látogatásra érkező Tárik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes. Aziz hozzátette: a rakéták hatótávolsága az ENSZ által engedélyezett határon belül van. Független szakértők egy csoportja megállapította a minap, hogy az asz-Szamud 2 típusú iraki rakéták hatótávolsága nagyobb a Bagdad számára maximálisan engedélyezett 150 kilométernél. Ebben a felfedezésben Washington újabb bizonyítékát látja annak, hogy Irak becsapja a nemzetközi közösséget, és váltig állítja, hogy csak katonai erő alkalmazásával lehet elérni Irak leszerelését.
Jurij Fedotov orosz külügyminiszter-helyettes szerint az iraki asz-Szamud és el-Fatah ballisztikus rakéták ügyét nem a leszerelési kötelezettségek megsértésének kell tekinteni, hanem annak bizonyítékaként, hogy Bagdad együttműködik a nemzetközi ellenőrökkel. Fedotov az UNMOVIC, a világszervezet felügyeleti, vizsgálati és ellenőrzési bizottsága meghatalmazottjainak rendkívüli ülése után nyilatkozott, kiemelve, hogy e rakétarendszerek nem esnek a nemzetközi tilalom alá, azokat az ENSZ Biztonsági Tanácsának korábbi határozatai engedélyezték. Az irakiak be is jelentették a hatótávolság túllépését a tömegpusztító fegyverzetről az ENSZ Biztonsági Tanácsának december 7-én beterjesztett beszámolójukban - emlékeztetett a vezető orosz diplomata.
Közben az Egyesült Államok kongresszusában értetlenséget és csalódást váltott ki, hogy Franciaország, Németország és Belgium megakadályozta a NATO-t a Törökország megsegítését célzó szükségterv kidolgozásának a megkezdésében. John Warner, a szenátus katonai bizottságának republikánus elnöke szerint a három ország megkérdőjelezte a NATO-nak azt a sérthetetlen alapelvét, hogy az egyik tagállam ellen irányuló támadás valamennyi tagállam elleni támadásnak tekintendő. Peter King képviselő Franciaországot "másodosztályú országnak" minősítette és felvetette kizárását a NATO-ból, illetve azt is megpendítette, hogy Washingtonnak felül kell vizsgálnia, továbbra is állomásoztasson-e csapatokat olyan országokban, amelyek az érdekei ellen lépnek fel. (MTI)