Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az állam erre az évre 89 milliárd forint szolidaritási hozzájárulást követel Budapesttől, az első részletet inkasszózta.
Harmincegy milliárd forintos mínuszban van a főváros azután, hogy a Magyar Államkincstár március végén inkasszózta az idei évre kiszabott 89 milliárd forintos szolidaritási hozzájárulás első, 25 milliárdos részletét – írja a Népszava. A lap szerint az önkormányzat anyagi helyzetét nehezíti az is, hogy egyelőre hiába vár a korábbi megállapodások alapján járó forrásokra.
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, Kiss Ambrus azt mondta, Budapest most folyószámlahitelből él, ami így is marad az iparűzési adó őszi befizetéséig. Addigra várhatóan 60 milliárdos lesz a hiány, ami akkor visszacsúszik 40 milliárdra. Ezt a tervek szerint az év végén fizetik vissza.
A cikk szerint a városvezetés idén csak úgy tudott nullszaldós költségvetést összerakni, ha a kormány által Budapestre kiszabott 89 milliárd helyett 39 milliárd befizetésével számol. Az államkincstár
azonban március végén nyilvánvalóvá tette, hogy akkor is levonja a teljes összeget, ha ezzel a fizetésképtelenné válik a főváros.
A lap emlékeztetett, hogy az utóbbi években óriásit nőtt a szolidaritási hozzájárulás összege: míg Tarlós István utolsó főpolgármesteri évében, 2020-ban még csak 5 milliárd forint volt, tavaly már 75, idén pedig 89.
Országosan is jelentős volt a növekedés: az önkormányzatoknak akkor ezen a jogcímen 58 milliárd forintot kellett befizetniük, idén pedig már több mint 360 milliárdot várnak tőlük.
A főváros több pert is indított emiatt: a hozzájárulás mértékét, kiszabásának, beszedésének módját is vitatják. A 2023-as évre vonatkozóan már nyert egy pert, ám az államkincstár egyelőre az abban megítélt 6,5 milliárd forint kamatot sem hajnalndó visszafizetni, nem hogy a tőke összegét. A főváros emiatt is perel.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.