„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az ítélet a Google második nagy versenyjogi veresége kevesebb mint egy éven belül.
Egy amerikai szövetségi bíró csütörtökön kimondta, hogy a Google illegális monopóliumot tart fenn két online hirdetési piacon – írja a Politico.
Leonie Brinkema, az Egyesült Államok kerületi bírája azt írta, hogy a Google megsértette az amerikai versenyjogi törvényeket, mivel „szándékosan szerezte meg és tartotta fenn monopóliumát” a webes hirdetési ökoszisztéma egyes részein, például azon a felületen, amit az online kiadók használnak hirdetések kezelésére.
Még 2023-ban indított pert az amerikai igazságügyi minisztérium és 17 szövetségi állam főügyésze a Google ellen, azt állítva, hogy a cég kulcsfontosságú szolgáltatásai és eszközei révén jogellenesen uralta le az Egyesült Államok közel 300 milliárd dolláros digitális hirdetési piacát.
Az ítélet a Google második nagy versenyjogi veresége kevesebb mint egy éven belül. Tavaly augusztusban egy másik szövetségi bíró ,Amit Mehta azt állapította meg, hogy a cég az elmúlt évtizedben törvénytelenül uralta az online keresési és hirdetési piacokat.
A csütörtöki döntés, amelyet a Google csak „részleges vereségnek” hívott, tovább növeli a vállalatra nehezedő nyomást Washingtonban. Hétfőn Mehta bíró fogja megvizsgálni az igazságügyi minisztérium azon kérését, hogy a keresőpiaci monopólium miatt osszák fel a vállalatot.
A cég a fejleményeket azért hívta csak részleges kudarcnak, mert a kerületi bíró csütörtökön a vádak egy részét elutasította: arra jutott, hogy az igazságügyi minisztérium és a tagállamok nem tudták bizonyítani, hogy a Google monopolhelyzetben lenne a hirdetési hálózatok piacán. Vagyis azokon a platformokon, amelyek összekötik a hirdetőket a hirdetési helyet kínáló weboldalakkal.
A Google szabályozási ügyekért felelős alelnöke közleményében úgy nyilatkozott, hogy a vállalat „az ügy felét megnyerte, és fellebbezni fog a másik felében”. Majd hozzátette, hogy nem értenek egyet a bíróság döntésével a kiadói eszközeik kapcsán, ugyanis a kiadók számos lehetőség közül választhatnak, és azért döntenek a Google mellett, mert hirdetéstechnológiai megoldásaik „egyszerűek, megfizethetőek és hatékonyak.”
Az ügyben a következő lépés a szankciók meghatározása lesz, a felek érvelnek majd a büntetésekről és a vállalatot érintő változtatásokról. Az igazságügyi minisztérium továbbra is a Google hirdetéstechnológiai monopóliumának felszámolását kéri.
A cég hirdetési és keresőüzletágának szétválasztása egyfajta nagytakarítás lenne, ami akár a Metára (korábban Facebook) is hatással lehet, ugyanis a vállalat hasonló harcot vív egy másik szövetségi bíróságon, ahol azzal vádolják őket, hogy a cég illegális közösségimédia-monopóliummal rendelkezik.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.