Az SZDSZ és az MSZP vitája miatt elnapolták a fővárosi költségvetés tárgyalását
Több mint egyórás politikai és személyeskedő vita után hétfőn este a Fővárosi Közgyűlés megszakította a fővárosi önkormányzat éves költségvetésének vitáját. A tárgyalások ma folytatódnak; az SZDSZ-es városvezetés szerint a szavazásnak is meg kell történnie ezen a napon.
A közgyűlés tegnap megkezdte a 334 milliárd forintos, s ezen belül 34 milliárd forintos hiányt tartalmazó büdzsé tárgyalását. Atkári János főpolgármester-helyettes szerint a főváros idei költségvetése egyfajta válságköltségvetés, mivel az Orbán-kormány intézkedései miatt 130 milliárd forintos veszteség érte a fővárost. Közölte, hogy a BKV működési támogatást idén nem kapna ugyan az önkormányzattól, de olyan beruházásokra adnának pénzt, amelyek működési jellegű amortizációt pótolnak. A főpolgármester-helyettes elmondta azt is, hogy március 15-ig az önkormányzatoknak - köztük a fővárosnak is - adatokat kell szolgáltatniuk az államnak a már elfogadott költségvetés tényszámairól. Ehhez arra van szükség, hogy kedden szavazzanak a fővárosi büdzséről.
Deutsch Tamás a Fidesz-MKDSZ frakció vezetője teljességgel komolytalannak tartotta, hogy az ország legnagyobb önkormányzata este 6 órakor kezdi meg egyik legfontosabb feladatának, az éves költségvetésnek a tárgyalását. Kezdeményezte a vita elnapolását, ezt azonban az MSZP-SZDSZ koalíció leszavazta. A fideszes politikus szerint a helyszínen kiosztott két hivatali költségvetés-módosítás áttekintésére a képviselőknek nem volt érdemi lehetőségük.
Moskovits Péter, az MSZP-frakció véleményét ismertetve elmondta: összesen 20 milliárd forint körüli átcsoportosítást kívánnak végrehajtani a tervezetben, egyebek mellett például a BKV-nak biztosítanának működési támogatást. Tételes kimutatást nyújtott be arról, hogy az MSZP szerint mely területeken és mennyi plusz bevétel érhető el a tervezetthez képest, ha feszítettebb gazdálkodás valósul meg. A pénzügyi bizottság elnökeként tevékenykedő politikus cáfolta a főpolgármester-helyettesnek azt a kijelentését, hogy ez a költségvetés a válságköltségvetés lenne. Megjegyezte, hogy sem a fővárosi önkormányzat, sem annak egyetlen ágazata nem hordozza magán a válság jegyeit.
Vajda Pál szocialista főpolgármester-helyettes is abszurdnak tartotta, hogy válságköltségvetésről beszéljenek akkor, amikor az önkormányzat fennállása óta a legnagyobb, több mint 110 milliárd forintos fejlesztést tervez erre az évre. Az egyre feszültebb légkörben, időnként megjegyzésekkel tarkított vitában, amelyben csak a szocialisták szólaltak fel, egy szabad demokrata képviselő indítványára a közgyűlés csaknem egyhangúlag keddre napolta a költségvetés vitáját. (MTI)